Ősszel száz fiatallal indul a Győri ETO új kézi sulija

Ősszel száz fiatallal indul a Győri ETO új kézi sulija

2014. 04. 03.
Megosztás

Kozármislenyben indítja el dél-magyarországi kézisuliját a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC kézilabdaklubja.

Az erről szóló megállapodást Kelecsényi Ernő (a képen), a Győri Audi ETO KC elnöke, valamint Kovács Tamás, a helyi sportklub elnöke írta alá szerdai, közös sajtótájékoztatóján.

„A célunk az, hogy szélesítsük a merítési bázisunkat, újabb földrajzi területet vonjunk be az utánpótlás-nevelésünkbe, és olyan gyerekeket neveljünk, akik nemcsak a sportban, hanem az életben is megállják a helyüket” – nyilatkozta az MTI-nek Kelecsényi Ernő.

Az iskola a magyar mellett a horvát és az egyéb délszláv területen élő tehetséges lányok felkutatását és nevelését tűzte ki további céljául, a külföldi játékosok felfedezésében Zdravko Zovko, a Veszprém férfi csapatának korábbi vezetőedzője is segédkezik majd.

Kelecsényi Ernő elmondta, a toborzást már megkezdték, nyáron várhatóan egy horvátországi táborozásra is sor kerül, szeptembertől pedig – nagyjából száz fiatallal – indul a program.

(Forrás: NSO)