Öt bronz - sporttörténelmi karate siker

Öt bronz - sporttörténelmi karate siker

2013. 05. 12.
Megosztás

A magyar karate történetében egyedülálló nap a szombati, hiszen összességében öt magyar bronzérem született ezen a napon a budapesti, 48. Felnőtt Karate Európa-bajnokságon. Az Eb-k történtében soha ilyen eredményesen nem szerepelt a magyar válogatott.

A magyar karate történetének legeredményesebb versenyzője, S. Kovács Ádám ihletett formában küzdve 7-0-ra verte spanyol riválisát a 67 kilósok helyosztóján.

S. Kovács Ádám:
"Másfél év kihagyás után azért tértem vissza, hogy 32 évesen hazai közönség előtt, egy éremmel tegyem fel a koronát a pályafutásomra. Óriási teher volt rajtam, és bár próbáltam kizárni, minél lazábban akartam küzdeni, annál görcsösebben ment. De volt egy tökéletes meccsem ebben a szezonban, és ez szerencsére a bronzmeccs volt. Nehéz volt az elmúlt időszak, de megérte. Ezzel az éremmel a nemzetközi versenyzést befejeztem."

Bronzérmet nyert másik nagy visszatérőnk, Tóth Beatrix is, aki nem kisebb egyéniséget vert 4-0-ra a harmadik helyért, mint a sportág világbajnoki címvédőjét, a francia Ignace-t.

Tóth Beatrix:
"Nehéz meccsre számítottam, hiszen tavaly ősszel Párizsban a francia lány világbajnok lett. Ennek ellenére bíztam benne, hogy most én vagyok itthon, hogy most én vagyok a jobb, és egy ilyen közönség előtt nem lehetett nem nyerni."

Európa-bajnoki harmadik helyezett lett Metzger Szandra is. A korábbi U21-es Európa-bajnok magyar versenyző a 68 kg-os kategóriában a harmadik helyért 1-0-ra múlta felül az orosz Seroziját.

Metzger Szandra:
"Úgy érzem, most értem be igazán a felnőtt kategóriába. Bíztam benne, hogy sikerül, főleg egy ilyen szurkolótáborral a hátam mögött. Az egész versenyen a közönség segített át a nehéz perceken, és most az utolsó másodperceken is, hiszen 13 másodperccel a vége előtt tudtam bevinni a döntő pontot. Ez életem legszebb napja!"

A délelőtti programban az első magyar bronzérmet Bartha Nikola nyerte. A mindössze húszéves versenyző a nők +68 kg-os súlycsoportjában a harmadik helyért 1-0-ra verte a finn Kuusistót.

Bartha Nikola:
"Nem gondoltam volna, hogy érmet nyerhetek itt az Európa-bajnokságon, hiszen nemcsak, hogy ez az első felnőtt világversenyem, de tulajdonképpen ez volt az első komolyabb felnőtt versenyem is. Ezt a bornzmeccset a taktikával nyertem meg. A korábbi mérkőzéseink alapján tartottam a finn lánytól, de nagyon sokas segítettek az edzők és Vura Márta sportpszichológus, és persze, a közönség, amely elmondhatatlan hangulatot varászolt a csarnokba."

Majdnem összejött az ötödik magyar bronz is, hiszen a 75 kg-os Virág András 6-6-os döntetlent követően csak bírói döntéssel kapott ki török ellenfelétől, így az ötödik helyen végzett.

A délelőtti négy harmadik helyet követően a délutáni programban a női csapatunk (Metzger Szandra, Bartha Nikola, Lassingleitner Fruzsina, Juhász Nikolett) küzdelemben ért el újabb érmes helyezést

A kategória helyosztóján a magyar válogatott Németország ellen lépett tatamira. A káposztásmegyeri Jégpalota teltházas közönsége visszaadhatatlan atmoszférát varázsolt a stadionba. Részben ennek is volt köszönhető, hogy Metzger Szandra eksztázisban küzdve, két sikeres földrevitelt is ponttal fejezett be, és 6-0-ra verte a németek első versenyzőjét. A folytatásban Bartha Nikola taktikusan őrizte ezt az előnyt, sőt, mérkőzése vége felé egyszer megelőzte riválisa támadását, és az érte kapott ponttal 1-0-ra hozta a második küzdelmet. Az újabb győzelem pedig azt jelentette, hogy a csapat harmadik tagjának, Lassingleitner Fruzsinának már nem is kellett küzdenie, hanem csak csapattársai nyakába ugorva együtt ünnepelni velük a sikert.

Korábban Magyarország csupán egyszer tudott csapat Eb-érmet nyerni, akkor is női küzdelemben sikerült ez a bravúr.

Metzger Szandra:
"Hamar ráéreztem a nyerő taktikára. Mivel ellenfele kisebb volt, így sikerült többször is a földre vinnem, és ebből két hárompontos akciót tudtam csinálni. A szurkolóink által teremtett hangulat leírhatatlan volt. Ahogy a meccs előtt vonultunk a küzdőtérhez, még erősebbnek, még jobbnak éreztem magam tőle."

Bartha Nikola:
"Miután Szandi nagy különbséggel nyerte meg a maga meccsét, próbáltam biztosra menni. De aztán volt egy alkalom, amit kihasználtam, az utolsó másodpercek pedig rettenetesen lassan teltek el. A közönségnek azt szeretném üzenni, hogy nélkülük nem sikerült volna így az Eb!"

Lassingleitner Fruzsina:
"Bánom is, meg nem is, hogy nem kerültem sorra, mert ebben a közegben én is szívesen megmutattam volna, hogy mit tudok. De most a lányoktól visszakaptam azt, hogy a selejtezők során harmadik emberként mindig rajtam múlt az adott meccs. Köszönöm nekik ezt az ajándékot!"

Juhász Nikolett:
"Bár én nem kerültem sorra, de nagyon izgultam a csapat sikeréért. Sőt, kívülről talán még idegesebb voltam, mintha én is ott küzdöttem volna velük."

Ruzsinszky György, válogatott edző:
"Reméltük ezt a sikert, belül éreztük is, hogy meglehet. Ilyen komoly felkészülést még soha nem csináltunk, mint az elmúlt hónapokban. És hiszek benne, hogy a következő években még ennél is tudunk majd jobbak lenni."

Eredmények:

48. Felnőtt Karate Európa-bajnokság, Budapest:

A 3. helyért:

Női küzdelem, +68 kg: Bartha Nikola - Kuusisto (finn) 1-0

Női küzdelem, 68 kg: Metzger Szandra - Serozija (orosz) 1-0
Férfi küzdelem, 75 kg: Virág András - Yagci (török) 6-6 - bírói döntéssel Yagci győzött
Férfi küzdelem, 67 kg: S. Kovács Ádám - Rasero (spanyol) 7-0
Női küzdelem, 55 kg: Tóth Beatrix - Ignace (francia) 4-0

Női csapat küzdelem, a harmadik helyért:
Magyarország - Németország 2-0

A magyar válogatott öt bronzéremmel fejezte be a vasárnap három kategória helyosztóival záruló Eb-t. Metzger Szandra és Bartha Nikola duplázott, hiszen a csapatbronz mellett ők egyéniben is dobogóra állhattak. Rajtuk kívül a válogatott két legrutinosabb versenyzője, S. Kovács Ádám, Tóth Beatrix nyakába akasztottak érmet.

(Forrás: karate szövetség)