Öt kategóriában idén is kiírták az Ezüstgerely-pályázatot

Öt kategóriában idén is kiírták az Ezüstgerely-pályázatot

2015. 10. 22.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum lebonyolításában kiírta az "Ezüstgerely 2016 – Sport a magyar kortársművészetben" elnevezésű pályázatot. Az elfogadott alkotásokat bemutató kiállítást a SportAgórán 2016. március 17-én nyitják meg.

Az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére kiírt pályázat több mint fél évszázada ösztönzi mindazokat a tehetséges művészeket, akiknek szemléletmódjától, alkotó fantáziájától nem idegen a sport világa.

A pályázatot 1961-ben írták ki először, 2005-óta a Mező Ferenc Közalapítvány Ezüstgerely Alkuratóriuma felügyeli, a Közalapítvány 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságává alakult át, melynek Abizottságaként működik tovább az eddigi alkuratórium. Az albizottság tagjai: Dr. Takács Ferenc egyetemi tanár, az albizottság elnöke, Almási László fotóművész, Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága főtitkára, Mihály Gábor szobrászművész és Dr. Szabó Lajos múzeumigazgató, az albizottság alelnöke.

A pályázat kiírója a Magyar Olimpiai Bizottság, lebonyolítója a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum. Nevezési díj nincs, egy alkotó több kategóriában is indulhat, minden 1999. január 1. előtt született alkotó pályázhat. A pályázat összdíjazása: 4.200.000 Ft.

Az "Ezüstgerely 2016 – Sport a magyar kortársművészetben" pályázatot képzőművészet, alkalmazottművészet, sportfotó, irodalom és film-videó kategóriákban hirdetik meg.

A pályamű beadása 2016. január 11-től január 14-ig 10 órától 17 óráig, illetve január 15-én 10 órától 13 óráig személyesen, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum honlapján (sportmuzeum.hu) a beadást megelőző két héttel megjelölt helyen történhet.

További információk: +36 30 488-3885 és [email protected]

A pályázati kiírás (a leadás pontos helyszínével frissítve) ide kattintva letölthető.

A MOB együttműködő partnerének, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak a honlapját ide kattintva találják.

Dokumentumok: Nevezési lap Nevezési pótlap Meghatalmazás

(MOB)