Öt magyar a budapesti GP főtábláján

Öt magyar a budapesti GP főtábláján

2014. 03. 09.
Megosztás

A kiemelt Szilágyi Áron és Gémesi Csanád mellé további három magyar, Decsi Tamás (a képen), Gáll Csaba és Szatmári András jutott a legjobb 64 közé a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-n. Folytatás vasárnap reggel 9-től, nyolcas döntő a WestEndben 15.45-től.

Tizenegy magyar kardvívó lépett pástra a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kardvívó Grand Prix szombati versenynapján. További kettő pedig otthonról figyelte a történéseket, lévén Szilágyi Áron és Gémesi Csanád kiemeltként a 64 között száll majd be a vasárnapi folytatásba.

A fegyvernem történetében először rendezték a viadalt a Csörsz utcai MOM Sportközpontban és bátran kijelenthető: kényelmes, sportosan elegáns, remek helyszínt és szívélyes házigazdát talált szövetségünk. Könnyen elképzelhető, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy rangos vívóversenyt láthatunk a MOM Sportközpontban.

Persze, a legfontosabb szombaton is azért az eredményes szereplés volt. A csoportmérkőzésekkel nem is akadt gond, mindössze egyetlen “katona esett el”, Csaba Márton Bence. Ugyancsak egy magyar, Decsi Tamás volt az, aki a kör után közvetlenül a legjobb 64 közé került. Kilenc kardozónknak pedig még egy, tizenötös asszót kellett ehhez teljesítenie. Ez azért már jelentősen megrostálta a mieinket. Válogatottjaink azért megoldották az újabb feladatot, az addigi 3 magyarhoz csatlakozott Szatmári András és Gáll Csaba (Iliász Nikolász kartörése miatt nem indult az eseményen.) Nagy Zsolt, Nagy Pál, Ravasz Etele, Singer Martin, Gémesi Bence, Kossuth Bálint és Puy Sebestyén viszont egyaránt vereséget szenvedett, így összesen öt magyar került a főtáblára.

Folytatás a legjobb 64-gyel vasárnap reggel 9-től a MOM Sportközpontban, nyolcas döntő és Mini WestEnd Kupa délután 15.45-től a WestEnd City Center Millenniumi udvarán, mindenkit szeretettel várunk, hajrá magyarok!

Eredmények. Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix, 128 induló.
A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Gémesi Csanád kiemelt, Decsi Tamás 5 győzelem/1 vereség (továbbjutott), Ravasz Etele 4/2, Gémesi Bence 4/2, Gáll Csaba 4/2, Puy Sebestyén 4/2, Szatmári András 4/2, Nagy Pál 2/4, Nagy Zsolt 2/4, Singer Martin 2/4, Kossuth Bálint 2/4, Csaba Márton Bence 1/5 (kiesett).
A 64 közé jutásért: Gáll-Regulewski (lengyel) 15:12, Puy-Anstett (francia) 13:15, Szatmári-Maczkiewicz (amerikai) 15:10, Gémesi B.-Nguyen (vietnámi) 9:15, Kossuth-Igoe (amerikai) 8:15, Nagy P.-Pillet (francia) 12:15, Nagy Zs.-Oh (koreai) 13:15, Singer-Russet (francia) 12:15, Ravasz-Galuskin (orosz) 10:15.

(Forrás: hunfencing.hu)