Ötkarikás iskolák atlétikai versenye a Puskás-stadionban

Ötkarikás iskolák atlétikai versenye a Puskás-stadionban

2014. 04. 16.
Megosztás

A Puskás Ferenc Stadionban viharos szél fogadta az ország különböző pontjairól érkező ötkarikás iskolákba járó diákokat. A Magyar Olimpiai Akadémia iskolái közül 20 intézmény összesen 320 (1-8. osztályos) tanulóját, tanáraikat és a szülőket Győr Béla, a MOA Tanács tagja köszöntötte.


A bemelegítés után Rózsa István - a versenybíróság elnöke - sípjára kezdetét vette a 60 m-es síkfutás, majd a távolugrás, a kislabdahajítás, végül az izgalmas 8x50 m-es váltófutás. A versenyszámokat az első osztályosok kezdték, és a nyolcadikosok fejezték be. A verseny a beküldött nevezések alapján forgószínpadszerűen zajlott.

A versenyen az I-VIII. helyet pontozták. A versenyszámok alapján minden I. hely 8 pontot ért, a VIII. hely pedig 1 pontot. A végeredményt a lányok és a fiúk együttes pontszáma adta. Valamennyi tanulónak minden versenyszámban indulni kellett. A versenyzők szöges cipőt nem használhattak.

Ezt a speciális versenyt 1999-ben hirdette meg a MOA (akkor még 10 olimpiai iskola volt!). Az első versenyt a Nemzetközi Olimpiai Nap tiszteletére június 23-án rendezték a Népstadionban.
Az akkori győztesek: 1. Kemény Ferenc Ált. Iskola – Eger, 2. Hajós Alfréd Ált. Iskola – Gödöllő, 3. Németh Imre Ált. Iskola – Zugló.

2006-tól a Puskás Ferenc Stadion ad otthont a versenynek és 2009-től koszorúzzák Németh Imre mellszobrát a toronyépültben. 2010-től Németh Imre nevével fémjelzik a versenyt azzal a céllal, hogy tisztelegjenek kalapácsvető olimpiai bajnokunk emlékének, erősítsék az iskolák sportkapcsolatait.

A 2014. évi Németh Imre atlétika verseny végeredménye:

1. Újbudai Grosics Gyula iskola (1.o. Kaed Said, Vanek Zsófia - 2.o. Kanizsai Ákos, Túrzó Bernadett, - 3.o. Kaed Valid, Jósvai Brigitta - 4.o.Vári Márk, Pápai Virginia - 5.o. Bederna Benjamin, Nemes Dóra - 6.o Szarka Ferenc, Országh Zea - 7.o.Fejes Márk, Mórocz Boglárka - 8.o.Csala Dávid , Jánosi Lilla - Testnevelők: Pálayné Rajka Anna, Ambrus Andrea)., 2. Kemény Ferenc iskola – Eger, 3.Mező Ferenc Tagiskola – Mezőkövesd, 4.Hajós Alfréd iskola –Gödöllő, 5. Zuglói Hajós Alfréd iskola, 6.Bene Ferenc iskola-Újpest, 7. Kolonics György iskola-Budafok, 8.Németh Imre iskola-Zugló, 9. Puskás Ferenc iskola-Kispest, 10.Csanádi Árpád-iskola-Zugló, 11.Szokolyi Alajos Tagiskola- Bernecebaráti, 12.Halassy Olivér iskola- Újpest, 13. Szent-Györgyi Albert iskola- Budapest , 14.Csik Ferenc iskola- Budapest II. ker., 15. Papp Bertalan iskola-Ószőlő, Tiszaföldvár, 16. Dr.Hepp Ferenc Tagiskola-Békés és Dr.Mező Ferenc iskola- Zugló, 18. Szőnyi Bozsik József iskola-Komárom, 19. Hajós Alfréd iskola-Pesterzsébet, 20. Platthy József iskola-Karancskeszi

A díjakat Szlatényi György és Kékesi László, a MOA Tanács tagjai adták át.

Végezetül dr. Jakabházyné Mező Mária MOA-főtitkár Németh Imre londoni sikerére emlékezve koszorút helyezett el a szobornál, az iskolák tanulói virággal tisztelegtek.