Ötödik és hetedik hellyel búcsúztunk, Dr. Tóth László rangos kitüntetése

Ötödik és hetedik hellyel búcsúztunk, Dr. Tóth László rangos kitüntetése

2013. 04. 29.
Megosztás

Vasárnap véget ért a budapesti adidas Judo Európa-bajnokság, a zárónapon a csapatversenyekre került sor.


A férfiaknál Grúzia, a nőknél Hollandia nyert, a mieink egy ötödik és egy hetedik hellyel búcsúztak el a Papp László Budapest Sportarénától.

Férfi válogatottunk Lettország ellen kezdett, a magyar csapat Gorjánácz Zsolt (66 kg, Honvéd-Kipex), Ungvári Attila (73, Közgép-Ceglédi VSE) és Csoknyai László (81, Atomerőmű SE) győzelmével elhúztak, s bár a lettek Fogasy Gergő (90, Kecskeméti JC) és Cirjenics Miklós (+90, Honvéd-Kipex) ellen szépítettek, a mieink bejutottak a legjobb nyolc közé.

Ott a címvédő grúz válogatott következett, amely nagy fölénnyel legyőzte a Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Ungvári Attila, Csoknyai László, Fogasy Gergő, Cirjenics Miklós összeállítású csapatunkat, de a folytatásban újra remekeltek a magyarok: a vigaszágon 3-2 arányban legyőzték a lengyel válogatottat. Csapatunkból Gorjánácz Zsolt, Ungvári Attila és Tóth Krisztián (90, KSI SE) volt eredményes, Csoknyai Lászlónak és Cirjenics Miklósnak nem sikerült a győzelem.
Így a magyar válogatott a bronzéremért mérkőzhetett a Sportaréna közönsége előtt, az erős ukrán válogatottal. Gorjánácz Zsolt és Ungvári Attila nem tudta hozni a meccsét, de Csoknyai László győzelmével felcsillantotta a reményt. Fogasy Gergő és Cirjenics Miklós nem tudta megfordítani az állást, Ukrajnáé lett a bronzérem, férficsapatunk az ötödik helyen végzett.

A nőknél a sorsolás a későbbi győztes holland válogatottat állította a sérülésektől tizedelt fiatal csapatunkkal szembe, sajnos Balogh Daniella (52, Mohácsi TE), Szabó Katinka (57, Leányvár-Varga Csepp), Gercsák Szabina (63, Hell-Miskolci JC) és Szabó Franciska (70, Leányvár-Varga Csepp) sem tudta feltartóztatni holland ellenfelét. Az utolsó párharcban „örökrangadó” következett: Edith Bosch és Mészáros Anett utoljára találkozott. A 70 kilogrammos súlycsoport két klasszisa számtalan nagy meccset vívott már egymással, a háromszoros olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok a budapesti Eb után visszavonul. Bosch ipponnal nyert, de a felek az eredményhirdetésnél összeölelkeztek, a holland talán azt mondta Anettnek, én végleg elbúcsúzok, most már tiéd a pálya!

„Furcsa volt Edith (Bosch) ellen küzdeni, hisz rengeteg nagy csatát éltünk meg egymás ellen. Mivel ő visszavonul a verseny után, a meccs végén el is köszöntünk egymástól. Biztosan más lett volna, ha kettő-kettőnél állunk szőnyegre, így viszont nem volt igazi tét” – mondta Mészáros Anett a hollandok elleni meccs után.

A vigaszágon Ausztria volt a magyarok ellenfele, Tóth Patrícia (52, Ippon Judo Tatabánya) és Szabó Katinka veresége után Gercsák Szabina ellenfelét tiltott fogás miatt leléptették, de a sorsdöntő csatát Baczkó Bernadett (70, KSI SE) nem tudta hozni egy súlycsoporttal nehezebb ellenfelével szemben. A már tét nélküli ötödik meccsen Mészáros Anett lépett tatamira az osztrák Lechenauer ellen, s a magyar csillag ipponnal nyert. Sikerült szépíteni, de a vége Ausztria-Magyarország 3-2. A magyar lányok a Hollandiától és Ausztriától elszenvedett vereségekkel a hetedik helyen zárták a kontinensbajnokságot.

„Sérülések miatt és más okokból sem tudtunk erősebb csapatot kiállítani a bronzmérkőzésre, de a fiúk így is mindent megtettek a győzelemért. Úgy érzem ilyen körülmények között elégedettek lehetünk az ötödik helyezéssel is, annak pedig külön örülök, hogy több fiatalnak is lehetőséget adhattunk arra, hogy ilyen komoly versenyen, nagy közönség előtt judózhassanak” – mondta Nagy András szakágvezető.

Eredmények:

Judo Európa-bajnokság

férfiak:
Csapat, Európa-bajnok: Grúzia (SHAVDATUASHVILI Lasha, TATALASHVILI Nugzari, TCHRIKISHVILI Avtandil, LIPARTELIANI Varlam, OKRUASHVILI Adam, REKHVIASHVILI Zebeda),
2. Oroszország, 3. Ukrajna és Németország, 5. Magyarország

nők, EB: Hollandia (ENTE Birgit, VERHAGEN Sanne, VAN EMDEN Anicka, BOLDER Linda, BOSCH Edith, VERKERK Marhinde), 2. Franciaország, 3. Németország és Oroszország, ...7. Magyarország

Bemutatkozott a 2014-es házigazda, Montpellier

A budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon mutatkozott be Montpellier, a jövő évi kontinenstorna házigazdája.
Jean-Luc Rouge, a nemzetközi szövetség (IJF) főtitkára, a francia szövetség elnöke, 1975-ös világbajnok – maga is montpellier-i lakos – a vasárnapi sajtótájékoztatón kifejtette, a 2010-ben épült ottani csarnok sokban hasonlít a Papp László Arénára. A 2014-es Eb tesztversenyét már le is bonyolították, novemberben ott volt a francia bajnokság, amelynek minden napján hétezren szurkoltak a Park & Suites Arenában.

Szergej Szolovejcsik, az európai szövetség (EJU) vezetője elmondta, a francia a világ egyik legerősebb és legtapasztaltabb szövetsége, így garantált, hogy a tavalyi, cseljabinszkihez és az idei, budapestihez hasonlóan sikeres lesz az Eb.

Franciaország sportági hátterét jellemzi, hogy 5700 egyesületben több mint 60 ezer igazolt versenyző cselgáncsozik.

Dr. Tóth László rangos kitüntetést kapott

Érthetően jókedvű volt dr. Tóth László, a magyar szövetség elnöke, aki immár tizennégy éve tölti be ezt a pozíciót, tegyük hozzá, teljes sikerrel. A Magyar Judo Szövetség elnöke a szombat esti gálán Szergej Szolovejcsiktől, az Európai Judo Szövetség (EJU) elnökétől az EJU Gold Order of Merit, vagyis az EJU-érdemrend arany fokozatú kitüntetését vehette át, a kontinentális szövetség ezzel ismerte el az MJSZ első emberének munkáját

Az elnököt a vasárnapi csapatversenyek befejező küzdelmei előtt kértük arra, hogy röviden vonja meg az Eb mérlegét.

„Tényleg csak jót tudok mondani. Voltak ugyan gondok a rajt előtt, de amire kellett, addigra elült a hullámverés. Minden a helyére került, mindenki elvégezte a dolgát. Igaz, kemény munkát rótt ez mindenkire a kulisszák mögött, azonban a lelátó közönsége csak annyit látott, hogy minden pontosan, gördülékenyen történik. Igaz, ezeket a szavakat én mondom el, de az összes szervezőnek jár a köszönet. Mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzátett a verseny sikeréhez. Tegnap este az Európai Judo Szövetség gáláján egy asztalnál ülhettem a barcelonai hősökkel, akik azt mondták, remélik, hogy budapesti Európa-bajnokság után nem kell megint harminckét évet várni egy újabb hazai kontinensbajnokságra. Bátran megválaszolhattam nekik, hogy egészen biztosan nem…”

Az elnök hozzátette: komoly szándéka a magyar szövetségnek, hogy megpályázza a 2017-es világbajnokság rendezési jogát, ehhez az Európa-bajnokság sikerei biztos alapot adnak.

„A terem berendezésében segédkező fiataloknak, akik reggel öt órától a helyszínen dolgoztak, mondtam is, remélem, négy év múlva nekik rendezhetjük majd be a Papp László Arénát.”
Az Európa-bajnokságnak lesz folytatása, jövőre már Grand Prix-viadalt rendezne az MJSZ.
„Most már elárulhatom, amikor a sportágfejlesztésről tárgyalhattunk Orbán Viktor miniszterelnök úrral, a személyes kérése volt, hogy a következő években se maradjunk rangos verseny nélkül. A budapesti Judo Grand Prix lesz ez a verseny, amely megfelelő felkészülést is jelent majd szervezőként a 2017-es világbajnokságra.”

Ami a szakmát illeti, dr. Tóth László – aki az Újpesti Dózsa válogatott kerettag judósa volt –, elmondta, hogy a maga részéről mindig is három éremben bízott, mert ez takarja a realitást, erre volt képes ez a válogatott.

„Különösen örülök az ötödik és a hetedik helyezéseknek, mert ezek jelzik, hogy jönnek föl a fiatalok, akik nélkül nem elképzelhető a jövő. Örülök, hogy lehetőséget tudtunk adni a bemutatkozásra olyan ígéretes versenyzőinknek, mint Zámbori Bence, Gercsák Szabina, Gorjánácz Zsolt vagy Tóth Krisztián, ők eddig nem szerepelhettek felnőtt világversenyen. Remélem, őket sikerül majd beépítenünk a riói csapatunkba.”

(Forrás: judoinfo.hu)