OTP Bank Koronglövő EB: Csalódást okoztak a magyar dupla trap lövők

OTP Bank Koronglövő EB: Csalódást okoztak a magyar dupla trap lövők

2014. 06. 23.
Megosztás

Vasárnap a dupla trap lövők vették birtokukba a sarlóspusztai lőteret. Egyetlen nap 5x30-as sorozat után alakult ki az Európa-bajnokság elődöntőjének hatos mezőnye.

Előzetesen Igaly Diána szakág-vezető ebben a versenyszámban várta a legjobb hazai szereplést az Eb-n, mert Bognár Richárd és Gerebics Roland is többször jutott már döntőbe világversenyen.

A női skeet 2004-es olimpiai bajnokának reményei a verseny elején megvalósulni látszottak, ugyanis az idén Kazahsztánban világkupaversenyen döntős Gerebics hibátlan első 30-as sorozattal kezdte a 150 korongos alapversenyt, s az olimpiai hatodik Bognár is csak egy korongot nem talált el.

A második sorozatban ugyan mindketten háromszor-háromszor hibáztak, ám így is az élmezőnyben voltak, Bognárnak aztán a harmadik, Gerebicsnek pedig a negyedik sorozat sikerült nagyon rosszul, csak 21-21 korongot lőttek el a 30-ból, ezzel pedig elveszítették esélyüket a fináléra.

Az utolsó sorozat előtt a remek napot kifogó Palkovics Andrásnak maradt egyedül reális esélye a döntőre, az addig elért 109 korongos teljesítményéhez azonban a végén „csak” 25 korongot tudott hozzátenni, a 134 találat pedig a kilencedik helyet jelentette. A döntőhöz minimum 137 korongra volt szükség. Végül az országos csúcsot 142 koronggal tartó Bognár 132 találattal a 13., míg Gerebics 130-cal a 17. helyen végzett.

„Nagyon sajnálom, őszintén szólva én sem és ők sem tudják, hogy mi történt. Mindketten dupla hibákat vétettek. Nagyon készültünk erre az Eb-re, de remélem, hogy a már olimpiai kvalifikációs szeptemberi világbajnokságon ismét jól fognak lőni” – mondta Vasvári Erzsébet, Gerebics edzője, hozzátéve, hogy Palkovics remekül versenyzett, s egyéni csúcsot ért el.

A döntőben a brit Steven Scott (a képen fent) végzett az élen, az orosz Vasyl Mosint és az olasz Marco Innocentit megelőzve.

A csapatversenyt az olaszok nyerték, a britek és a németek előtt. Az öt csapat közül a magyaroknak a negyedik hely jutott.

A kontinensviadal a sketesek versenyével zárul. A hölgyeknél szerdán, a férfiaknál csütörtökön avatnak bajnokot.

Eredmények:

OTP BANK Koronglövő Európa-bajnokság
Férfi duplatrap
Egyéni, Európa-bajnok: Steve Scott (Nagy-Britannia), 2.Vasily Mosin (Oroszország) 3.Marco Innocenti (Olaszország)
Csapat, Eb: Olaszország (INNOCENTI Marco, GASPARINI Davide, DI SPIGNO Daniele) 146, 2. Nagy-Britannia (SCOTT Steven, KNEALE Tim, FRENCH Matthew) 415, 3. Németország ((LOEW Andreas, GOLDBRUNNER Michael, SCHANZ Waldemar) 399, 4. Magyarország (PALKOVICS András, BOGNÁR Richárd, GEREBICS Roland) 396, 5. Törökország 381

(Forrás: MTI / MOB)