Ötszörös olimpiai bajnok szeretne lenni Grátz Benjámin

Ötszörös olimpiai bajnok szeretne lenni Grátz Benjámin

2014. 10. 28.
Megosztás

A nanjingi ifjúsági olimpia hőse ezt a bejelentését kedden fél négykor, a Sport1 csatornán, a MOB Új Utánpótlás Magazinjának hatodik adásában teszi meg.

Az eltökélt úszó nem adja alább, és Rióban már érmet szeretne nyerni.

A műsorban a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Martinek János sportága létesítmény-helyzetéről beszél. A magazin beszámol az utánpótlás-nevelés forradalmi változásáról, a Brüll Alfréd Akadémia megalapításáról, melynek egyik legreménytelibb tagja, Márton Anna várja ezúttal önöket az adás háziasszonyaként.

Márton Anna nemcsak a páston, hanem a kamerák előtt is megállta a helyét. "Nem gondolkoztam sokat a válaszon. Kihívásnak és lehetőségnek is tartottam egyben, ugyanis szerintem nem adok túl jól interjút. Így megragadtam az alkalmat, hogy gyakoroljam a kamerák előtti szereplést. Ahogy a vívás, úgy ez is gyakorlat kérdése. Úgy gondolom, ha többször csinálnám, akkor minden egyes alkalom után jobban menne. A stáb tagjai így is dicsértek, sokkal hamarabb sikerült felvenni a felkonfokat, mint gondolták. Pedig azért volt olyan, amelyet jó néhányszor meg kellett ismételnem" - nyilatkozta az Utanpotlassport.hu-nak az MTK kardozója. A junior-világbajnok sportoló idény közben csak a felnőtt Világ Kupákon lép pástra, először november végén, a franciaországi Orléansban. Természetesen azért a korosztályos világ-, és Európa-bajnokságot sem hagyja ki, de már minden idegszálával a riói kvalifikációra koncentrál.

Ismétlések:
10.29. 8:00 - Sport1,
10.30. 20:30 - SportM,
11.01. 6:30 - SportM,
11.02. 4:30, 19:30 - SportM,
11.03. 13:00 - Sport2.

Az adás anyaga és a korábbi adások honlapunkon itt megtalálhatók.

(MOB)