Öttusa Eb: megnyitották a kontinensviadalt

Öttusa Eb: megnyitották a kontinensviadalt

2014. 07. 10.
Megosztás

Rekordnagyságú mezőny, 23 ország 120 versenyzője áll rajthoz a székesfehérvári Bericap öttusa Európa-bajnokságon, amelynek megnyitójára szerdán került sor a városközpontban.

Simóka Bea, az Európai Öttusa Szövetség elnökségi tagja, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy világszínvonalú rendezés várja minden idők legnépesebb Eb-jének résztvevőit a következő hat napban.

Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke szerint egy színvonalas verseny megrendezéséhez kellett méltó helyszínt találniuk, és véleménye szerint Székesfehérvár fantasztikusan felkészült a verseny fogadására.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: a város büszke lehet történelmére és sportéletére, utóbbinak pedig az egyik legfontosabb műhelye az öttusázóké.


A csütörtöktől jövő keddig zajló viadallal kapcsolatban Pálvölgyi Miklós (a képen balról a harmadik) szövetségi kapitány korábban elmondta: a női címvédő Földházi Zsófia betegség miatt hiányozni fog a mezőnyből, mint ahogy a férfi címvédő, Marosi Ádám is, aki néhány hete sérült meg.


A férfiaknál így Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert indul a hagyományos egyéni és csapatversenyben, az egyéni induló Demeter Gergely lesz. A nőknél Kovács Sarolta, továbbá Alekszejev Tamara és Réti Kamilla alkotja a csapatot, míg az egyéni induló Slett Emese.

A számok közül négynek a Bregyó Sportcentrum ad otthon, az úszás pedig az onnan egy kilométeres távolságon belül lévő városi sportuszodában lesz. A Bericap Eb-re a belépés díjtalan.

A magyarok az előző székesfehérvári Eb-n, 2000-ben három arany- és egy bronzérmet nyertek. Győzött Vörös Zsuzsanna, a Vörös, Simóka Bea, Füri Csilla összeállítású hagyományos csapat, valamint a Balogh Gábor, Hanzély Ákos, Sárfalvi Péter alkotta férfi váltó. Harmadikként végzett női váltóban a Máthé Vivien, Simóka Bea, Simóka Nóra hármas. Ezt követően 2006-ban, Budakalászon rendeztek itthon Eb-t, azon a férfiak teljes sikert arattak: aranyérmes lett Balogh Gábor, a Balogh, Fülep Sándor, Horváth Viktor összetételű csapat és a Fülep, Horváth, Kállai Ákos alkotta váltótrió, emellett győzött Vörös Zsuzsanna is.

A legutóbbi hazai kontinensviadal házigazdája 2010-ben Debrecen volt. Ott a két váltót nyerték meg a magyarok, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert, valamint Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállításban, illetve előzőleg utóbbi hármas második lett a hagyományos versenyben. A magyarok 40 arany-, 24 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek az eddigi öttusa Eb-ken. A kontinensviadalok történetének első, 1987-es versenyén magyar siker született egyéniben Berlinben. Az akkori győztes, Demeter József most a viadal versenyigazgatója, két fia pedig indul az Eb-n.

A versenyt honlapunkon a MOB-MUSZ TV jóvoltából on-line itt figyelemmel kisérhetik.

(Fotók: Róth Tamás)