A világ legjobb öttusázói jönnek Kecskemétre (Videóval)

A világ legjobb öttusázói jönnek Kecskemétre (Videóval)

2014. 04. 28.
Megosztás

Harmincnégy ország 90 férfi és 72 női versenyzője - köztük 12-12 magyar - vesz részt a csütörtöktől hétfőig tartó kecskeméti öttusa világkupán.

Réczei Géza, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke a hétfői, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: amióta az öttusa bekerült a kiemelt sportágak közé, a korábbinál több lehetőség nyílik arra, hogy új helyszínekre vigyék el. Ez történik a kecskeméti világkupa esetében is.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy a mostani lesz a negyedik világkupa az idén, s a legutóbbin, Kínában, Kasza Róbert ezüstérmes lett.

"Mivel a mexikói úgy sikerült, ahogy, a Kairóin pedig nem vettünk részt, a világkupadöntőbe jutás szempontjából most még fontosabb a pontszerzés, mint egyébként" - mondta a kapitány, utalva arra, hogy Acapulcóban rendezési hiányosságok miatt félbeszakadt a verseny, Egyiptomból pedig a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része.

A szakvezető jelezte, hogy a vk után lesz még egy kiemelt felnőtt verseny idehaza, mivel a múlt héten eldőlt, hogy Székesfehérvár adhat otthont - július közepén - az Európa-bajnokságnak.


Molnár Gábor versenyigazgató azt emelte ki, hogy kis mezőnyök jöttek össze eddig a vk-állomásokon, így a kecskeméti lesz az idei legnagyobb létszámú verseny.

A Csengtuban második Kasza bízik benne, hogy sikerül átmenteni hazai pályára az érmes formáját, míg a kínai versenyt arcüreggyulladás miatt kihagyó Marosi Ádám elmondta: mostanra teljesen rendbejött, a felkészülése pedig jól sikerült.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy együttműködési megállapodást kötött a szövetség az SOS Gyermekfaluval, ennek értelmében a MÖSZ a vk jegybevételéből támogatja az alapítványt.

A belépővel - amely 1000 forintba kerül - mind az öt nap versenyeit meg lehet majd tekinteni, de a 14 éven aluliak ingyen juthatnak be a létesítményekbe.

A vk-n csütörtökön a női, pénteken a férfi selejtezőt rendezik, majd szombaton és vasárnap kerül sor a döntőkre, hétfőn pedig a vegyes váltóra.

A magyar indulók:

Férfiak: Demeter Bnce, Demeter Gergely, Dorozsmai Viktor, Fröhlich Tamás Bence, Harangozó Bence, Horváth Norbert, Kasza Róbert, Malits István, Marosi Ádám, Strobl Krisztián, Tibolya Péter

Nők: Alekszejev tamara, Berényi Lilian, Földházi Zsófia, Józan Beáta, Kovács Sarolta, Molnár Erika, Molnár Eszter, Réti Anna, RétiKamilla, Slett Emese, Slett Kinga, Szávai Lilian

A MÖSZ a VK versenyre minden reggel és délután buszt indít, amely a versenyen közreműködő bírókat és segítőket szállítja a versenyre. A buszon a megmaradó üres helyeken szívesen viszünk nézőket, családtagokat, érdeklődőket.

A reggeli busszal kapcsolatosan Farkas Zsoltot +36 702458961 lehet hívni.
A déli busszal kapcsolatosan pedig Molnár Gábort + 36 30 992 1833 kell hívni.

Indulási hely: Kőér u-i metrómegállónál, IBIS-Aero Szálló parkolója, 1091 Ferde u. 1. (Ady E. u. eleje)

Indulási idő:
- minden reggel 07:00 és
- csütörtökön 12:20-kor,
- pénteken 14:00-kor,
- a három döntő napon pedig 13:00-kor.

A verseny után a buszok minden nap visszatérnek Budapestre.