Övék a jövő

Övék a jövő

2015. 12. 24.
Megosztás

Európa-bajnoki aranyak. Világbajnoki diadalok. Értékes helyezések. Kiemelkedő teljesítmények. Villanások. Nevek, amelyekkel még csak ismerkedik a sportkedvelő közönség. Siessenek megjegyezni ezeket, mert övék a jövő! A Líra könyvesboltjaiban kapható Sport 2015 évkönyvben megjelent cikket Roska Emese jegyezte...

Nehéz helyzetbe kerültek a Pupp szülők. Réka az oberwarti junior cselgáncs Európa-bajnokságon lépett a tatamira, míg húga, Noémi a bascovi korosztályos kajak-kenu kontinensviadalon szállt vízre szeptember közepén. Kit kísérjenek el? Réka gyorsan megoldotta a kérdést, mondván, ő bizony nem akarja, hogy a lelátón izguljanak az „ősök”. Így aztán a családtagok Románia felé vették az irányt, miközben árgus szemekkel figyelték az internetes közvetítést, mire megy az idősebbik lány. Ők és a sportkedvelők az év utánpótlás-történetének lehettek tanúi: három nap alatt három kontinensbajnoki címet szerzett a paksi testvérpár, Noémi duplázott kajakban.

Egyedi, de nem egyedülálló siker az övék, hiszen a magyar utánpótlás – a felnőttekhez hasonlóan – bivalyerős, és az idén is sorra szállította a szebbnél szebb eredményeket, zavarba hozva a diadalmenet összefoglalására merészkedőt.

Noha az itthon legnépszerűbb (csapat)sportágban, labdarúgásban továbbra sem számolhatunk be érdemi sikerről, vízilabdában még – majdnem – mindig mi vagyunk a császárok. A tavaly vb-győztes U18-as és Eb-2. U19-es gárda tagjai ezúttal ötmétereseket hozó thrillermeccsen csípték el Görögország elől az U20-as korosztály vb-bronzérmét Almatiban. A korosztályos siker mellett többen rendre szerepet kapnak Benedek Tibor szövetségi kapitánytól a felnőttválogatottban.

Az U17-es leány kézilabdacsapat tagjai még túl fiatalok ahhoz, hogy hasonló bizalmat élvezzenek Németh Andrástól, a szkopjei kontinensviadalról ők is dobogós helyezést hoztak. A Hajdu János vezette csipet-csapat először méretett meg a nemzetközi porondon, s bár a két döntőssel – a győztes Dániával és Oroszországgal – nem bírt, megszerezte a harmadik helyet. A junior lányok Eb-4. pozícióját is hozzászámítva megnyugodhatnak a női szakág szurkolói: van utánpótlás.

Atlétikában, egészen pontosan kalapácsvetésben soha nem a feltörekvő ígéretek megléte a kérdés, hanem inkább az vár megfejtésre, ki érhet oda legközelebb? A szombathelyi Dobó SE évről évre ontja a tehetségeket, akik a lehető legmagasabbra teszik önmaguknak a lécet. Ezért is fordulhatott elő, hogy alig láttunk szomorúbb versenyzőt Halász Bencénél a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpián, hiszen az ezüstéremmel elmaradt céljaitól. Annál jobban örülhetett az idei, cseppet sem dallamos nevű Eskilstunában rendezett junior Eb-n, amelyen elsőévesként diadalmaskodott. Noha még számos teljesítményt emelhetnénk ki a rekortán világából, a teljesség igénye nélkül Krizsán Xénia U23-as kontinensviadalon begyűjtött aranyérmét elevenítjük fel. Az egyéni csúcsot is hozó viadalon a hétpróbás tehetség riói indulóvá avanzsált.

Hasonlót egyelőre nem mondhatunk el Homonnai Lucáról, bár amilyen vagány és egyedi a győri kajakos, nem zárnánk ki, hogy az egyébként bombaerős mezőnyben jövőre meglep valakit. A teljesítménye mellett extravagáns hajszínével is feltűnő, csupán 17 éves lány K-1 200 és 500 méteren is győzött az ifjúságiak között a montemor-o-velhói korosztályos vb-n. Míg a legtöbben hátradőltek volna, Luca egymásra talált a szintén nem szürke egyéniségéről ismert Dusev-Janics Natasával, és a háromszoros olimpiai bajnokkal kiharcolta a részvételt a milánói felnőtt vb-re. S ha már ott volt a duó, második lett K-2 200 m-en! Bár jelen állás szerint a páros útjai elváltak, afelől ne legyen kétségünk, Homonnai nevével még találkozunk a következő években. Ahogyan a korosztályos vb-n 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet gyűjtő alakulat többi tagjáéval is, akiket csak azért nem sorolunk fel, mert – csak némi túlzással – külön évkönyvet kellene nyomtatni.

Hasonló állítás igaz a vívókra is, akik a magyar sikersportág méltó örököseinek bizonyultak az idei világversenyeken is. A maribori kadet és junior Eb-n, illetve ugyanezen korosztályokban megrendezett taskenti vb-n ismét bebizonyosodott, a magyar pengeforgatók a világ élvonalához tartoznak. A többnyire már a felnőttek között remeklő Márton Anna kontinensbajnoki arannyal búcsúzott az utánpótlástól, s druszája, a párbajtőröző Kun is nyert. A „fegyvertárs” Bányai Zsombornak nem sikerült begyűjtenie a legfényesebb medáliát a világversenyeken, ám az ezüstérmekkel is elégedetten fejezte be a szezont.

Így tehettek a dorogi birkózók is, akik tíz éremmel zárták a korosztályos Eb-ket és vb-ket, s ezzel nemcsak itthon, de a világon is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Emeljünk kalapot Lévai Zoltán, Papp Bertalan és Torba Erik előtt, akik a junior Eb-n és vb-n is bronzérmet nyertek. S ha már küzdősport! A továbbra is megbízható dzsúdós Gercsák Szabina mellett – aki a már említett Oberwartban nyert, ezúttal junior Eb-aranyat – Tóth Fanni hívta fel magára a figyelmet. Az ifjúsági korú cselgáncsozó a kontinensviadalon a dobogó harmadik, a vb-n a második fokára állhatott fel.

Az úszóknak az idén nem jött össze a Grand Slam az utánpótlásban – első helyezés minden világversenyről –, igaz, ez nem Késely Ajnán múlt. A jövő egyik csillagának tartott 14 éves tini négy számban nyert az EYOF-on, teljesítményét másik fejezetben méltatjuk. A minden korábbinál színvonalasabb mezőnyt felvonultató szingapúri junior vb-n éremremények nélkül indultak a magyarok, de Sós Dániel – a korábbi kiváló úszó, dr. Sós Csaba fia – szépen csillogó ezüstöt szerzett 200 m vegyesen.

Az úszáshoz hasonlóan világszerte népszerű sportág a tenisz, amelyben az idén óriási sikereket értek el a magyarok. Bondár Anna U18-es Eb-győzelme, Gálfi Dalma és Stollár Fanny wimbledoni páros, míg Gálfi US Open egyes elsősége a juniorok között aranybetűkkel kívánkozik a sportág történelemkönyvébe – s az évkönyv egyéb oldalaira is.

Szintén annalesekbe való, hogy az U18-es 3x3-as leány kosárlabda-válogatott megnyerte a kontinensviadalt, ráadásul a debreceni rendezésű vb-n harmadikként zárt, és jó szívvel emlékezhetünk a sportlövők, az ökölvívók és az öttusázók korosztályos Eb-címeire, érmeire is.

A jelen (és a múlt) sikereiből is egyértelművé válik, hogy a kétezres évek elején elindított, a 14-18 éveseket támogató – továbbá a Csillagprogramon keresztül 23 éves korig patronáló –Héraklész-program újra és újra célt ér. Az elmúlt években a tao- és a kiemelt sportágak támogatásán keresztül sosem látott összeg áramlott a sportba, így az utánpótlásba is, azonban a szisztéma helye és léte megkérdőjelezhetetlen.

„A Héraklész-programban olyan hatékony a munkarend és töretlen a folyamatosság, amit vétek lenne egyik napról a másikra sutba vágni – rögzíti Tóth József, a program vezetője. – Az idén is nagyszerű évet zártunk, így főhet a fejünk, kiket díjazunk a hagyományos Héraklész-gálán.”

A pályán kívülről figyelve pedig csak annyit teszünk hozzá: ennél nagyobb gond soha ne legyen.

(Sport 2015/Roska Emese, fotó: MOB)