Pályabejárás Szentendrén

Pályabejárás Szentendrén

2012. 10. 30.
Megosztás

Október utolsó vasárnapján pályabejárást tartott a mezei EB vezetőbíró törzse a szentendrei Skanzenben.

A látogatása fő célja az volt, hogy az adott szakterületek bírái megismerjék az Európa-bajnokság helyszínét.

Az összejövetel első felében a résztvevők egy közös séta keretében Erdélyi Ádám - a verseny technikai igazgatójának - segítségével információkat kaptak az EB pályáról, illetve megtekintették és megbeszélték a különböző kiszolgáló egységek helyét és pontos funkcióját (pl. Call Room, versenyiroda stb.).

A közel egy órás séta után a versenybírók betértek a skanzen területén levő Jászárokszállási Fogadóba, ahol a Szervezőbizottság és a Fogadó jóvoltából egy meleg ebéd várt a kissé átfagyott bírókra.

A finom falatok elfogyasztása előtt Gál László, a Szervezőbizottság főtanácsadója szóbeli eligazítást tartott, mely során ismertette az egybegyűltekkel a bírókat érintő általános kérdéseket (logisztika, szállás, ruházat); többször kiemelte az információáramlás fontosságát: miért és mennyire fontos az adott területek közti együttműködés és egymás segítése.

Ebéd előtti utolsó mozzanatként elhangzott, hogy a hagyományokhoz hasonlóan ezen a világversenyen is készül Versenybírói kézikönyv, melyet a rendezvényre minden közreműködő bíró megkap, elsősorban tanulási és információszerzési céllal, másodsorban pedig egyfajta emlékkönyvként.

Ebéd után a versenyirányító területtel kezdődött a specifikus ismertetés, hangsúlyozva, hogy ez az a terület, amelynek minden mozzanatról értesülnie kell, hiszen ez a az egység az EB mozgatórugója. Ezt követően a versenyiroda, a Call Room, a pályabírók és az indítók munkaköre volt a fontos témák között.

A megbeszélés hasznosságát és hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a bírók az előadások során olyan kérdéseket tudtak feltenni a szervezők számára, melyek megválaszolása komoly kihívást igényelt, s nem egy esetben pedig további egyeztetés szükséges az Európai Szövetség képviselőivel, a verseny technikai delegátusával.

A megbeszélés után remélhetőleg a meghívottak úgy indultak haza, hogy megfelelő ismeretekkel gazdagodtak a jelentős rendezvénnyel kapcsolatban, és majd kellő magabiztossággal és szakértelemmel tudják irányítani, segíteni a többi bírót, először a nemzeti bajnokságon, majd az Európa-bajnokságon.

(Forrás: masz.hu/Erdélyi Ádám és Schwartz-Nagy Attila beszámolója )