Szalontay Sándor megvédte bajnoki címét

Pályakerékpár: A Rióra készülő Szalontay négy számban győzött az ob-n

2014. 08. 07.
Megosztás

A magyar sportági szövetség szerdai tájékoztatása szerint Szalontay Sándor az FTC riói olimpiára készülő versenyzője a hétfőn és kedden rendezett viadalon 200 méteren, sprintben, egy kilométeren és keirinben nem talált legyőzőre.

A beton pályán két országos csúcs is született: a 2013 évi EYOF résztvevő Borissza Johanna Kitti az ifjúsági nők 500 méteres állórajtos időfutamversenyében állított fel új rekordot, a felnőtt női olimpiai sprint csapatversenyben pedig Borissza Antal Zsuzsannával együtt adta át a múltnak a BVSC együttesének 2009-es csúcsát.

A versenyt utoljára rendezték meg az építésének idén 118. évfordulóját ünneplő Velodromban, mivel a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciós program keretében jövő év első felében megkezdik a bontását, hogy helyet adjon egy minden igényt kielégítő – nemzetközi szabványok szerint felépülő – új, fedett, faborítású 250 méteres kerékpárpályának.

(Forrás: NSO)