Parádés kezdés Kínában

Parádés kezdés Kínában

2013. 05. 01.
Megosztás

Elsőszámú magyar férfijátékos, Fucsovics Marci sima győzelemmel jutott a 16 közé a kínai ATP Challenger versenyen.

Igazán jól alakul ez a hét eddig Fucsovics Marcinak, hiszen tegnap ő lett az elsőszámú férfi játékos, ma pedig győzelemmel debütált Kínában.

Balázs Attila nem tudta megvédeni tavalyi bukaresti pontjait, így 183 helyet visszaesett, míg Marci 9-et javított, ezzel pedig ő lett a legmagasabban jegyzett magyar férfi játékos a 383. helyével.

A nyíregyházi játékos már harmadik hete tartózkodik Kínában, ahol két 15.000-es tornán a legjobb nyolcig jutott, most azonban eggyel emelte a tétet és egy 50.000 dolláros salakpályás ATP Challenger versenyen lép pályára.

Marci sorsolása annak ellenére nem volt rossz, hogy kiemeltet kapott az első körre, hiszen a 6. kiemelt japán Moriyát (192.) két hete egyszer már két szettben legyőzte, most pedig még simább volt a meccs egy óra alatt 60 63-ra nyert és bejutott a 16 közé.

A magyar Davis Kupa csapat tagja ezzel már 7 ATP pontot szerzett és ha a nyolcaddöntőben legyőzi a 453. helyen álló litván Grigelist, akkor már 15 pontot tehet zsebre, a nyolc között pedig valószínűleg a 3. kiemelt kínai Zhenggel (157.) találkozik.

(Forrás: mtsztenisz.hu)