Sors Tamás: Jó néhány érmet várunk a paralimpián

Paralimpia 2012: Sors Tamás, Tóth Tamás és Engelhardt Katalin döntős, Pálos Péter a 4 között

2012. 08. 31.
Megosztás

Sors Tamás és Tóth Tamás (S9) 100 m háton, Engelhardt Katalin (S5) 200 m vegyesen jutott be a döntőbe a londoni paralimpia úszóversenyeinek második napján.

Lengyel Mónika az előfutamok után a reményfutamban folytatja szereplését.

Az úszóversenyek pénteki előfutamai során 100 m háton Sors Tamás az 5., Tóth Tamás a 8. helyen jutott be a döntőbe. A két magyar sportoló egymás mellett úszott, a selejtező után elmondták, röviden beszéltek egymással a rajt előtt, és bíztatták, bátorították egymást. Ott lesz az esti fináléban Engelhardt Katalin is, miután 200 m vegyesen a 8. időt úszta. Ugyanebben a számban Zámbó Diána a 10. helyen végzett, Kézdi Rékát kizárták. Csuri Ferenc 400 m gyorson 12. lett, és nem jutott be a döntőbe. Szintén lemaradt a fináléról Ráczkó Gitta, aki 50 m pillangón a 14. eredményt érte el.

Rendkívül balszerencsés volt Dávid Krisztina a légpisztolyosok 10 méteres számában. Versenyzőnk az alapverseny után holtversenyben a 8., még döntőbe jutást érő helyen állt, a szétlövésben azonban veszített, így 9.-ként zárt.

Asztaliteniszben Csonka András (8-as kategória) második csoportmeccsét is megnyerte, ezúttal a svéd Fabian Rignell ellen nyert 3-0-ra, és az első helyen jutott be a negyeddöntőbe. Berecki Dezső (10) első csoportmeccsén 3-0-ra nyert az egyiptomi Abdelraham Abdelvahab ellen, és nagy lépést tett a nyolc közé jutás felé. Pálos Péter (11) második selejtezőjét 3-1-re elveszítette a dél-koreai Szon Bjeng-csun ellen, de egy győzelemmel és egy vereséggel ott van a legjobb négy között, és szombaton a döntőbe jutásért játszik.