Paralimpiai bajnokok tiszteletére avattak emlékművet az Olimpiai Parkban

Paralimpiai bajnokok tiszteletére avattak emlékművet az Olimpiai Parkban

2016. 11. 16.
Megosztás


Az Olimpiai Parkban ünnepélyes keretek között felavatták szerdán azt az emlékművet, amellyel Budapest Belváros Önkormányzata és a Magyar Paralimpiai Bizottság a magyar paralimpiai bajnokok előtt tiszteleg. A fal, amely az olimpiai bajnokok fala mellett áll, emléket állít az eddigi 31 magyar paralimpiai aranyéremnek és a 27 bajnoknak.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: a paralimpiai bajnokok halhatatlanná tételével hálálják meg a teljesítményüket, és azt, hogy példát mutatnak mindenki számára. „Az első arany 1976-ban született, a legsikeresebb pedig az 1984-es játékok volt. Az idei, riói paralimpián a 43 magyar sportoló közül 33 pontszerző helyen végzett, 15-en pedig éremmel térhettek haza” – idézte fel Szabó Tünde.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszönetekkel kezdte beszédét: „Sokan tettek azért, hogy ez az emlékmű létrejöhessen. Polgármester úr az első szóra partner volt, amikor megkerestük az ötlettel. Államtitkár asszony egy nagy bajnok, aki számára mindig is fontos volt a parasport” – fogalmazott, majd felsorolta az összes magyar paralimpiai bajnok nevét, közülük sokakat – így például az első és legfrissebb arany szerzőjét, Tauber Zoltánt, illetve Tóth Tamást – személyesen köszönthetett az ünnepségen.

A köszöntőket követően a felszólalók és több volt, illetve jelenlegi sportoló – Járomi Mónika, Vereczkei Zsolt, Szekeres Pál, Tóth Tamás és Tauber Zoltán – közösen leplezték le az emlékművet. A riói paralimpia egyetlen magyar aranyérmese, Tóth Tamás úgy fogalmazott: ez talán egy kis lépésnek tűnik, de számukra nagyon sokat jelent, és boldog, hogy az olimpiai bajnokok fala mellett immár az ő eredményeiknek is emléket állítottak.

Az ünnepség végén a sportolók egy mágneses táblán szimbolikusan kirakták a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat logóját.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)