Parasport: Bíró Norbert és Tardos János a 2015-ös judo-világbajnokság helyszínén jártak

Parasport: Bíró Norbert és Tardos János a 2015-ös judo-világbajnokság helyszínén jártak

2014. 04. 10.
Megosztás

Szöulban, a 2015-ös paralimpiai kvalifikációs judo-világbajnokság helyszínén jártak egy nemzetközi küldöttség tagjaként Bíró Norbert, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének (IBSA) judo elnöke és Tardos János elnöki tanácsadó, a riói nyári paralimpia judoversenyének technikai delegátusa.

A dél-koreai fővárosban rendezik tíz sportág részvételével az IBSA Világjátékokat, ennek az eseménysorozatnak lesz része a vb. A házigazdák a jövő májusi Világjátékokon szereplő sportágak irányítóinak mutatták be a versenyhelyszíneket.

A magyar sportvezetők tájékoztatása szerint az 1988-as olimpián és paralimpián megismert helyszínek lesznek ezúttal is a fő színterek. A versenyeket a szöuli olimpiai parkban rendezik, a létesítmények a park közepén található 19 emeletes szállodából - amely a Világjátékok központja lesz - busszal 5-10 perc alatt elérhető.

A szervezők további két szállót biztosítanak a résztvevők számára, ezek megtekintésére azonban ezúttal nem volt lehetőség.

A judoversenyek helyszíne jelenleg teljes felújítás alatt áll, de a magyar szakemberek szerint megfelelőnek tűnik a kvalifikációs világbajnokság megrendezésére, a munkálatokkal nyárra végeznek a házigazdák. Bíró Norbert és Tardos János átadták a helyi versenyigazgatónak a szabályos versenyszínhely rajzát, természetesen ellátva minden mérettel és kiegészítő információval.

(Bernau Péter)