Parasport: Eindhoven rendezheti az úszó Eb

Parasport: Eindhoven rendezheti az úszó Eb

2014. 01. 29.
Megosztás

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) kedden bejelentette, hogy Eindhoven lesz idén nyáron az úszó Európa-bajnokság házigazdája. Az augusztus 4-10. között megrendezésre kerülő kontinensversenyen várhatóan 40 országból mintegy 500 versenyző méri össze tudását.

A holland városban rendezték 2010-ben a világbajnokságot.

„Nagyon örülünk neki, hogy ismét együtt dolgozhatunk az eindhoveni szervezőkkel – mondta Xavier Gonzalez, az IPC ügyvezető igazgatója. – Az idei Eb kiemelten fontos esemény a jövő évi glasgow-i világbajnokság előtt. A legutóbbi kontinensbajnokságon Berlinben nagyon kiegyenlített volt a mezőny, amit jól mutat, hogy a 36 résztvevő országból 31-nek a versenyzői nyertek valamilyen érmet.”

2011-ben a német fővárosban 59 Európa-csúcs született – melyek közül 31 világrekord is volt -, és 440-en mérték össze tudásukat. A legeredményesebbek az ukránok voltak, akik 105 érmet nyertek, melyek közül 41 volt arany. A magyar csapat is kitett magáért Berlinben: a mieink három arany-, négy ezüst- és hét bronzérmet szereztek.

(Bernau Péter)