Pál-Plichta Györgyi: a világbajnokságon derül ki, hol van a helyünk

Parasport, sportlövő Eb, Alicante: döntőbe jutás a cél

2013. 10. 20.
Megosztás

Dávid Krisztinától és Gurisatti Gyulától is egy-egy döntős szereplést vár Pál-Plichta Györgyi (a képen) szakvezető a hétfőn kezdődő alicantei Európa-bajnokságon.

A mieink szombaton utaztak el a kontinensbajnokság helyszínére, a szakember az indulás előtt nyilatkozott az MPB hivatalos honlapjának.

- Hogy sikerült a felkészülés az Eb-re?

A tervezett munkát elvégeztük, voltunk edzőtáborban is, bízunk benne, hogy ez meglátszik majd az eredményeinken is.

- Mi az elvárás a versenyzőinkkel szemben, milyen erősségű lesz a mezőny?

Mindkét sportolónk több számban indul, Krisztának a légpisztolyosok között be kellene jutnia a döntőbe, a londoni paralimpián ebben a számban szétlövésben maradt le a fináléról. A másik két számában férfiak között versenyez, ott reálisan nem várható el a nyolc közé kerülés. Gyuszit szabadpisztolyban szeretném a döntőben látni. A mezőny hasonló a paralimpiához, a világ élvonalába tartozó országok közül csak a kínaiak és a koreaiak sportlövői nem lesznek ott az Eb-n. Hat éve rendeztek utoljára Eb-t, azóta anyagi okokból az aktuális házigazdák mindig visszaléptek a lebonyolítástól.

- Idén vezették be az új szabályokat a kieséses rendszerű döntőkkel, arról volt szó, hogy ez a kísérleti év, utána döntenek arról, marad-e ez a lebonyolítás vagy visszatérnek a régi rendszerhez. Lehet erről tudni valamit?

Nyáron a Nemzetközi Sportlövő Szövetség bíróképző tanfolyamán elmondták, hogy a döntő lebonyolítása nem változik, mert ez a feltétele annak, hogy a sportág bent maradhasson az olimpiai és paralimpiai programban. A selejtezőkben lehet, hogy lesz változtatás, de ez csak részletkérdés, lényegi módosítás ott sem várható. A döntő ebben a rendszerben jó a nézőknek, mert látványos, ahogy mindig kiesik a legrosszabbul álló lövő.

- Ami a nézőknek jó, jó-e a versenyzőknek és edzőknek?

Hatalmas plusz stresszt jelent ez a forma a versenyzőknek és az edzőknek is. Ráadásul mindig kell lennie egy műsorközlőnek is, aki folyamatosan bemondja az eredményt, hangolja a nézőket, régen ilyesmi nem volt, sokkal nehezebb ilyen körülmények között koncentrálni. Nincs más lehetőség, a többiekhez hasonlóan nekünk is alkalmazkodni kell az új rendszerhez.

(Forrás: Bernau Péter)