Dávid Krisztina világcsúccsal nyert Stoke Mandeville-ben

Parasport, sportlövő vb: az első ötbe kerülésben bízik Dávid Krisztina

2014. 07. 16.
Megosztás

Az első öt között szeretne végezni Dávid Krisztina a péntekez kezdődő sportlövő-világbajnokságon a németországi Suhlban – többek között ez derült ki abból az interjúból, amit a légpisztolyban világcsúcstartó versenyzőnk adott a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) hivatalos honlapjának.

Dávid Krisztina első kiemelkedő sikerét 2010-ben a zágrábi világbajnokságon érte el, ahol kétszeri szétlövés után szerezte meg a negyedik helyet.

„Váratlanul ért ez az eredmény, ami elég motivációt adott az életem átszervezéséhez, ettől kezdve a sportlövészet került az első helyre – mondta Dávid Krisztina. – Rendszeresebben edzettem, jobban odafigyeltem a táplálkozásra és az egészségemre.”

Kevesebb mint egy évvel később a sportoló komoly vállműtéten esett át.

„A sérülésem fizikailag és lelkileg is összetört, elveszítettem az önbizalmam, hónapokig tartott, amíg sikerült újra felépítenem magam, ebben sokat segítettek a mentális tréningek is – idézte fel a múltat világklasszis sportlövőnk. – Most már rendelkezem egy olyan erős belső alappal, aminek segítségével sokkal könnyebben tudom kezelni a hasonlóan nehéz helyzeteket.”

A tökéletes felépülés egyértelmű jele volt, amikor Dávid Krisztina idén Stoke Mandeville-ben új világcsúcsot lőtt a döntőben légpisztolyban.

„Mi volt az első reakcióm a világcsúcsra? Az, hogy ezt nem hiszem el! – emlékezett pályafutása legjobb teljesítményére a sportoló. – Verseny közben a technikámra koncentrálok, nem az eredményre. Azt sem tudtam, mennyi volt a korábbi világcsúcs, mert ez egyáltalán nem foglalkoztatott.”

2013. októberében Dávid Krisztina bronzérmes lett az alicantei Európa-bajnokságon, ahol megelőzte többek között a macedónok paralimpiai bajnokát, Olivera Nakovska-Bikovát is. A magyar sportlövő 21 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a sportlövészettel és a hobbiból nagyon hamar szenvedély lett. Pályafutásában döntő fordulatot hozott 2009, amikor elkezdett együtt dolgozni jelenlegi edzőjével, Zakor Andreával.

„Amikor elkezdtük a közös munkát és a versenyszerű felkészülést, akkor az elejétől újra kellett tanulnom szinte mindent – mondta Dávid Krisztina.

„Az edzéseken mutatott formája alapján benne volt ez a világcsúcs, a versenyen tudtuk, hogy közel jár hozzá, nagyon boldog vagyok, hogy az edzéseken elért eredményt sikerült éles körülmények között megismételnie” – hangsúlyozta Zakor Andrea.

A németországi világbajnokságon erős mezőnnyel kell fölvennie a versenyt a világcsúcstartónak, aki úgy érzi, felkészült a harcra a riválisokkal.

„Csak a saját teljesítményemre koncentrálok és arra, hogy megismételjem az edzésen elért eredményeket – jelentette ki Dávid Krisztina. – Suhlban mindenki ott lesz, úgy érzem van esélyem bekerülni az első öt közé, de azt gondolom, hatan-heten is ugyanolyan esélyesek vagyunk a győzelemre.”

A vb-re 53 országból 265-en neveztek, Dávid Krisztina mellett Gurisatti Gyula lesz a másik magyar résztvevő.

(Bernau Péter)