Parasport: Új hajók, új lendület

Parasport: Új hajók, új lendület

2014. 04. 27.
Megosztás

A dunavarsányi edzőtáborban készül a magyar parakenu-válogatott a május 23. és 25. között megrendezésre kerülő szegedi világkupára, amelyen magyar részről tíz versenyző áll majd rajthoz.

A hagyományos havi négynapos edzőtáborát tölti a magyar parakenu-válogatott a dunavarsányi edzőtáborban, ahol gőzerővel készülnek versenyzőink a 2014-es szezon versenyeire. A csapat mellett három edző és két gyógytornász dolgozik, akik a szokásos vizes edzéseken túl kondicionáló tréninget és gyógytornát is tartanak a sportolóknak.

„A tavaszi felkészülés felénél tartunk, még a hosszabb evezéseknél járnak versenyzőink – mondta Weisz Róbert, a szakág vezetőedzője, aki elmondta, nem lesz válogatóverseny a május 23. és 25. között Szegeden megrendezésre kerülő világkupára. - A csapatot a tavalyi Európa- és világbajnokság eredményei alapján jelöljük ki, és ahogyan az épeknél, ebben a szakágban is lehetőség van a kategóriánkénti két egység indítására, így Szegeden olyan versenyzők is szóhoz jutnak majd, akik tavaly még nem vettek részt világversenyen. A férfi kenusok között mindhárom kategóriában indulnak versenyzőink, bár akadnak olyanok, akiknek még nincs nemzetközi besorolása, de szerencsére erre a helyszínen lehetőség nyílik majd.”

Az állami támogatásoknak köszönhetően az idén a paraszakágban is több forrás jutott az eszközfejlesztésre, ami azért is fontos, mert egyre többen érdeklődnek a sportág iránt, így a Magyar Kajak-Kenu Szövetség folyamatosan fejleszti hajóparkját. Ráadásul élversenyzőink is jobb hajóba ülhetnek, ami minden bizonnyal jó hatással lesz majd az eredményeikre.

„Bár egyelőre még csak hetven százalékos a készültségem, már most le tudom mérni, hogy jóval előrébb tartok, mint tavaly ilyenkor – mondta a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes kajakos Bencze János. - Két hete evezek új hajóban, érezhető a változás, és úgy látom, nagyon jó hatással van a versenyzőkre, hogy minden hónapban közösen, vezetett edzésekkel, kiemelt szakmai figyelem mellett tudjuk végezni a munkát.”

Így vélekedett a világbajnok kenus Szabó Sándor is, aki bízik benne, hogy már a szegedi világkupán megmutatkozik az a szervezett munka, amely az elmúlt fél évben jellemzi a parakenu válogatottat.

„Én személy szerint sokkal több energiát tudok belefektetni a felkészülésbe, és rengeteget számít, hogy új, korszerű hajókkal tudunk nekifutni ennek az idénynek – mondta Szabó Sándor. - Az edzőtáboroknak és az új eszközöknek köszönhetően jóval versenyképesebb lesz a magyar csapat.”

(Forrás: kajakkenusport.hu)