Paratriatlon ob már Rio jegyében

Paratriatlon ob már Rio jegyében

2013. 05. 21.
Megosztás

Amióta eldőlt, hogy a 2016-os riói nyári paralimpia programjában szerepel a triatlon is, egyre többen kezdik el űzni a sportágat itthon, ezért is nagyon érdekes volt az első paratriatlon országos bajnokság, melyet a XXII. Tisza Triatlon verseny keretében rendeztek négy kategóriában.

A TRI 1. kategóriában Bók László végzett az első helyen, a TRI 4-ben két nemzetközi szinten is jegyzett klasszisunk csatáját Balogh Zoltán világbajnoki ötödik helyezettünk nyerte a többszörös világ- és Európa-bajnok, bokasérülése után még nem tökéletes állapotban indult Boronkay Péter előtt.

A TRI 5-ben Katona Ottó, a TRI 6-ban Lengyel Zsófia (kísérő versenyző: dr. Litavecz Anna) és Ocelka Róbert (kísérő versenyző: Tóth Viktor) teljesítette a leggyorsabban a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló sprinttávot.
Balogh Zoltán egy nappal korábban az amatőr csapat ob-n is remekelt, ahol az épek között indulva segítette harmadik helyhez csapatát.

Dr. Litavecz Anna szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a TVK Mali TK csodálatos házigazdának bizonyult, Lehmann Tibor elnök, Márkus Gábor örökös tiszteletbeli elnök és csapatuk tökéletes körülményeket biztosítottak a résztvevők számára. A kiváló szervezésnek köszönhetően a számtalan verseny – gyermek, serdülő és ifjúsági ranglistaverseny, sprinttávú Amatőr Kupa – közé illesztett parafutamot is szép számú szurkoló előtt rendezték.

A Magyar Triatlon Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásának köszönhetően az ob előtti héten a válogatott Tiszaújvárosban edzőtáborozhatott, ami hozzájárult a kiváló teljesítményekhez.

Az ob-n látottak alapján bizakodva várhatjuk a június 14-én kezdődő alanyai Európa-bajnokságot.

(Forrás: Bernau Péter)