Párizs 2024: Összefogás a szegénység, munkanélküliség és környezetszennyezés ellen

Párizs 2024: Összefogás a szegénység, munkanélküliség és környezetszennyezés ellen

2018. 05. 23.
Megosztás


A 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottsága már 6 évvel a játékok kezdete előtt komoly lépéseket szándékozik tenni olyan komoly problémák leküzdéséért, mint a szegénység, munkanélküliség és a károsanyag-kibocsátás. Ezért Tony Estanguet, az olimpia szervezőbizottságának elnöke és Anne Hidalgo, Párizs polgármestere megegyeztek, hogy együtt lépnek fel a fennálló problémák ellen. A két vezető május 23-án hivatalosan is találkozik, hogy egy szerződés keretén belül rögzítsék a megállapodás feltételeit.

A találkozón részt vesz, illetve a szerződést aláírja a bangladesi közgazdász, Muhámmád Junusz is, aki szegénységcsökkentő programjairól lett híres, és munkásságának elismeréséül 2006-ban Nobel-békedíjat kapott. Mellette Eric Pliez is aláírja a szerződést, aki a SAMU Social de Paris humanitárius segélyszervezet elnöke. A segélyszervezet hajléktalan embereknek nyújt orvosi szolgáltatásokat több francia városban is.

A találkozóra Saint-Denis-ben kerül sor, mely a párizsi olimpiai falunak is otthont ad majd. A projektben részt vevők célja mindhárom társadalmi probléma megszüntetése, így teljesen fel akarják számolni mind a szegénységet, mind a munkanélküliséget, illetve a károsanyag-kibocsátást is. A szerződés közelebb hozza egymáshoz az olimpiai szervezést és a francia társadalmi szervezeteket, így együtt könnyebben tudnak harcolni a problémák felszámolásáért.

A párizsi olimpia szervezőbizottsága és Junusz segélyszervezete, a Yunus Centre már az olimpia pályázati szakaszában is kötött egymással megállapodást még 2016-ban. Akkor a visszavonult olimpikonok munkaerő-piaci elhelyezkedésének segítését tűzték ki célul a Francia Olimpiai Bizottsággal és a Francia Olimpikonok Szervezetével közösen.

A projektben részt vevők reményei szerint a párizsi olimpia 250 ezer új munkahelyet tud teremteni, mely jelentősen segíthet a munkanélküliség visszaszorításában.

(insidethegames.biz, fotók: Getty Images, Paris 2024)