Pars Krisztián idei legjobbjával nyert Lengyelországban

Pars győzelmével indult a csapat Eb

2013. 06. 23.
Megosztás

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián megnyerte a férfi kalapácsvetést az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának dublini versenyén, s ezzel a maximális 12 pontot szerezte meg a magyar válogatott számára.

A viadal honlapja szerint a szombathelyi nehézatlétának ezúttal 76,56 méteres eredmény is elég volt a sikerhez, ami közel öt méterrel kisebb 81,02 méteres világranglista-vezető dobásától. Mögötte a cseh Lukas Melich lett a második 75,02 méterrel.

Pars sikere után honfitársai nem nyújtottak kiemelkedő produkciót, így végül 21 számot követően 109 ponttal állnak, mindössze eggyel megelőzve a már kiesést jelentő 11. helyen álló észt csapatot.

A csapat Eb második vonalának számító első osztályban 12 ország válogatottjai - Magyarország mellett Belgium, Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Hollandia, Írország, Portugália, Románia, Svájc és Svédország - küzdenek egymással szombaton és vasárnap. Az első három csapat feljut a Szuperligába, az utolsó kettő kiesik a második ligába. A magyar együttes az esélyek alapján a 4-6. helyen végezhet.

Állás az első nap (21 szám) után:
1. Csehország 195 pont, 2. Románia 163, 3. Svédország 162,5, 4.Portugália 148.5, 5.Hollandia 146.5, 6.Írország 139, 7.Finnország 130, 8.Bulgária 114, 9.Belgium 112.5, 10. Magyarország 109, 11.Észtország 108, 12.Svájc 102

(Forrás: mti)