Pars Krisztián a Gyulai Memorialon már Rióra hangol

Pars Krisztián a Gyulai Memorialon már Rióra hangol

2015. 04. 30.
Megosztás

A július 7-ei Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjnak idén másodszor ad otthont a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központ. A viadal az egykori sportdiplomatának, a népszerű sportriporternek, a tokiói olimpikon atlétának, egykori MOB-tagnak állít ötödik esztendeje emléket. A nagydíjon Pars Krisztián, a londoni olimpia aranyérmes kapalácsvetője is dobókörbe lép.

A versenyt először 2011-ben a Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg, az idei az ötödik viadal. Az eddigi négy versenyen közel félszáz ország több, mint 400 versenyzője indult, köztük számos világbajnoki illetve olimpiai érmes sportoló.

A verseny honlapjának beszámolója szeriont az eseményen a tervek szerint 17 nemzetközi, 3 nemzeti és 2 junior versenyszám várható.

Az idei viadalra legjobb atlétáink is visszajelezték részvételüket, köztük Baji Balázs, Márton Anita, Kővágó Zoltán, és természetes olimpiai bajnok kalapácsvetőnk Pars Krisztián is.

A versenyt az idei világbajnokság előtt rendezik, s jó alkalom lesz arra, hogy erős ellenfelekkel mérkőzve minél több atlétánk sikerrel teljesítse az olimpiai részvételi szintet.

Mint Gyulai Márton, a MASZ főtitkára elmondta, a kalapácsvető olimpiai bajnok Pars Krisztián eddig mind a négy korábbi viadalon indult, s mind a négy alkalommal a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Londoni olimpiai bajnokunk a mob.hu-nak elmondta, hogy az idei felkészülése eddig jól halad, jó erőben érzi magát. Igaz pillanatnyilag makacs közelítőizöm-húzódással bajlódik.

A versenyszezont május 26-án Ostravában kezdi, a székesfehérvári emlékversenyt pedig főpróbaként tekinti, hiszen az másfél hónappal előzi meg az év főversenyét, a pekingi világbajnokságot.

Pars Krisztián szeretne az egész idényben 82 méter felett teljesíteni. Hogy a vb-n milyen eredmény kell a győzelemhez, azt megjósolni előre nem tudja. Egy komoly ellenféllel számol, a lengyel Pawel Fajdik személyében. A téli felkészülési versenyeken is csak a lengyel riválisa dobta túl a 80 m-t.

A Gyulai-emlékverseny szervezői elmondták, hogy július 7-ére már több neves atlétával előre haladott tárgyalásokban vannak. Az biztos, hogy a férfi és női kalapácsvetés is az IAAF Kalapácsvető Világsorozat részeként kerül megrendezésre, így a világ legjobb dobóatlétái jönnek erre a versenyre. Jó felmérés lesz ez a vb előtt Krisztián számára is.

A verseny névadója, Gyulai István a Budapesti Honvéd, majd a BEAC sprintereként összesen 28 magyar bajnoki címet szerzett. 1961 és 1969 között tagja volt a magyar atlétikai válogatottnak. Az 1963-as Porto Alegre-i (Brazília) Universiádén aranyérmet, míg a 1965-ös budapesti versenyen ezüstérmet nyert a 4x400m-es váltóval, 1964-ben pedig egyéniben is indult a tokiói olimpián.

Gyulai István sportriporteri, kommentátori munkája során lett ismert Magyarországon; többek közt a TeleSport egyik népszerű munkatársa volt, 1991. március 1-jétől annak vezetője.

1977 és 1989 között a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) főtitkárhelyettese, 1989-től a szervezet főtitkára. 1981. január elsejétől felelős szerkesztője az International Sport és a World Gymnastics című lapnak. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) munkájában 1984-től kezdve vett részt, 1991-től 2006-ban bekövetkezett haláláig annak főtitkáraként dolgozott. 1991 és 2001 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja volt, távozásakor pedig tiszteletbeli elnöki rangot kapott. A sportdiplomatát a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé is beválasztották.

(MOB, fotó: MOB/Kovács Anikó)