Újabb négy évig Patakfalvy Miklós a szövetség elnöke

Patakfalvy Miklós: Előtérbe kell helyezni a válogatott érdekét a klubokénál

2013. 09. 29.
Megosztás

Portóban befejeződött a junior taekwondo Eb, amelyről fiatal sportolóink érem nélkül térnek haza.

Összegezve az Eb küzdelmeit, Patakfalvy Miklós a következőképpen értékelt:

- Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy ismét érem nélkül kell hazatérnie csapatunknak. Igaz, a kis különítmény négyötöde abszolút újonc volt, de ez sem vígasztalt bennünket. Versenyzőink elsősorban rutinhiánnyal küszködtek, de taktikailag, sőt mi több, technikailag is sokat kell még fejlődniük. Szűk a technikai repertoárjuk, többnyire nem kombinációkban, másod-harmadszándékú támadásokban gondolkodnak, hanem csak egy-egy technikával indulnak, és ami még ennél is fontosabb, nem állnak elég stabilan a lábukon, talajmozgásuk nagyon szerény.
Ezeket elsősorban a klubedzéseken kellene megtanulniuk, gyakorolniuk. Sok gyakorlásra és sok versenyzésre van szükségük. Felkészülésüket sokkal jobban kell koordinálni, a klub és a keret együttműködése sosem volt olyan fontos, mint manapság. Remélhetőleg, mindenki átérzi a helyzet felelősségét, és ennek megfelelően fogja a sportág szekerét tolni. Nemsokára ifi olimpiai kvalifikáció és ifi világbajnokság vár a mieinkre. A szűkös keretből mindig nehezebb válogatni. Mindenkire szükség van, aki hadra fogható! Félre kell tenni végre az egyéni érdekek szövetségi érdekek elé helyezését!

Értse meg végre mindenki, saját tanítványait rövidíti meg leginkább, tőlük veszi el a legszebb lehetőséget, hogyha nem támogatja őket a válogatottságban, nem biztosítja a keretedzéseken való részvételüket. A nemzeti válogatottal országunkat képviselni világ- és Európa-bajnokságokon, esetleg az olimpián, mi lehet ennél szebb és fontosabb egy versenyző, klubja és edzője számára?

(Forrás: taekwondo szövetség)