Pattantyús Ádám: Kínkeservesen megszenvedtem a kvótáért

Pattantyús Ádám: Kínkeservesen megszenvedtem a kvótáért

2016. 05. 23.
Megosztás

Sporttörténelmet írt a riói kvótaszerzéssel Pattantyús Ádám – fogalmazott a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Aranyosi Péter. Mint arról beszámoltunk, a magyar asztaliteniszező a legfrissebb olimpiai ranglista alapján kijutott az ötkarikás játékokra.

„Történelmet írtunk, mivel két olimpián egyéniben még nem vett részt magyar férfi asztaliteniszező – mondta a mob.hu érdeklődésére Aranyosi Péter. – Azért is nagyszerű eredmény ez, mert ebben a sportágban igen későn érnek a játékosok, Ádám 37 éves, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy meg tudja-e csinálni.”

A nemzetközi szövetség (ITTF) a világranglistás helyek és a kontinentális kvalifikációk alapján való kvótaosztás után a maradék 7–7 helyet töltötte most fel a nőknél és a férfiaknál egyaránt. Pattantyús Ádám a lista negyedik helyén állt, így indulási jogot szerzett Rióba. Ez az elmúlt évek tudatosan felépített munkájának eredménye.

„Az olimpiai ciklus az utóbbi másfél esztendőben lett kiemelten fontos. Rengeteget gondolkodtunk, hogy Ádám hány versenyen vegyen részt – folytatta a szövetségi kapitány. – Ez volt az ára többek között annak, hogy rosszul szerepelt a világbajnokságon a csapat, mivel kivettük az első számú játékost annak érdekében, hogy kvótát szerezzen. Ha egy versennyel kevesebbet játszik, elképzelhető, hogy nincs meg a kvóta, mivel 10-15 pontokról beszélünk, rendkívül kiélezett nagy harc volt. Szerencse is kellett hozzá, de végül jól sült el. Az egész csapat megdolgozott ezért. Úgy érzem, hogy ilyen támogatást még nem kaptunk korábban, hálás vagyok a szövetségnek és Nátrán Roland elnök úrnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak.”

Pattantyús Ádám érthetően nagyon boldogan nyilatkozott az olimpiai kvóta megszerzését követően. A rutinos játékos beszélt az elmúlt évekről és az előttünk álló időszakról is.

„Nagyon hosszú és kínkeservesen végigszenvedett folyamat eredménye ez a kvóta, rengeteg lemondással járt, de megérte – vágott bele Pattantyús Ádám a mob.hu-nak adott interjúba. – Az új kvalifikációs rendszer alapján egy jobb pozícióban lévő játékosnak is lehet esélye a kvótára, én a 89. helyen tanyáztam és a cél az volt, hogy megtartsam a pozícióm, vagy akár előrébb lépjek. Minden egyes megmozdulás előre megtervezett volt. Sosem tudtuk kiszámolni pontosan, hogy hány pontra van szükségem, ezért minden egyes meccs stresszes volt, mivel sok veszítenivalóm volt.”

A második olimpiájára készülő asztaliteniszező hozzátette: 6-7 hónappal ezelőtt mélyponton volt, az oroszországi Európa-bajnokság után úgy érezte, elszállt az olimpia. Azonban kisfia februári megszületése új lendületet adott neki.

„Csúnyán fogalmazva kiedzettem a belemet, úgy voltam vele, hogy mindent tőlem telhetőt megteszek, és ha elég lesz, akkor elég lesz, ha nem, akkor otthon vár a családom – folytatta Pattantyús, aki Rióra is kitért. – Most két-három hét pihenő következik, aztán edzőtáborok. Fontos, hogy minden stílusú edzőpartnerrel tudjak gyakorolni. Nem titkolt célom, hogy Rióban eggyel több meccset nyerjek, mint Londonban – ahol az első fordulóban kiestem.”

Rióban tehát két magyar pingpongos állhat asztalhoz: a kvótát a világranglista alapján megszerző Póta Georgina és Pattantyús Ádám.

(MOB/Ilku Miklós)