Pattantyús sima vereséget szenvedett

Pattantyús sima vereséget szenvedett

2012. 07. 28.
Megosztás

Az ötkarikás újonc Pattantyús Ádám számára a szombati első forduló jelentette a végállomást a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján, miután öt szettben kikapott ausztrál riválisától.

Csakúgy mint délelőtt, délután is csaknem teltház, 3000 néző fogadta a játékosokat az ExCel asztalitenisz-csarnokában, ahol egyszerre négy asztalon zajlanak a küzdelmek.

A világranglistán 80. Pattantyús előzetesen azt mondta: nem elégszik meg azzal, hogy életében először kiharcolta az indulás jogát, meccset vagy meccseket szeretne nyerni az olimpián. Riválisa, az ausztrál William Henzell (130.) már rutinosabb olimpikon, hiszen 2004 és 2008 után harmadszor résztvevő.

Az osztrák Stockerautól a közelmúltban a francia St. Louis-hoz igazolt, 33 éves magyar bátran kezdett, a nyitójátszmában vezetett is, szettelőnyhöz azonban végül mégis a nála három esztendővel fiatalabb Henzell jutott. A védekező stílusú Pattantyús a folytatásban sem találta az ellenszert a rivális játékára, s viszonylag simán háromjátszmás hátrányba került. A negyedik felvonásban sikerült a szépítés, és az utolsó szett is szoros lett, de végül Henzell jutott a legjobb 48 közé.

"Úgy érzem, fejben túlkomplikáltam ezt a meccset" - mondta az MTI-nek a magyar játékos. "Legutóbbi három találkozásunkkor megvertem ezt a srácot, így egy kicsit rám került a nyomás, hogy most negyedszer is meg kellene. Az első szettben nem is ment rosszul a játék, de aztán a folytatásban kicsit tompább, félszegebb voltam a kelleténél. Ő az olimpia szempontjából rutinosabb, nekem ez az első ilyen nagy versenyem, még szokatlan volt a légkör."

A 17-32. kiemeltek a második, az 1-16. kiemeltek pedig a harmadik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Közben eldőlt, hogy a női tornán 23.-ként rangsorolt Póta Georgina (világranglista-48.) első ellenfele a horvát színeket képviselő Tian Yuan (108.) lesz vasárnap 11 órától.

Eredmény:
férfi egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért):
William Henzell (ausztrál)-Pattantyús Ádám 4-1 (10, 8, 9, -6, 9)

(Forrás: MTI)