Példaképek a színházban

Példaképek a színházban

2012. 11. 10.
Megosztás

Valódi példaképekkel találkozhatott november 8-án a nagyközönség a Corvin Művelődési Házban.


A londoni olimpián kötöttfogású birkózásban ezüst- és bronzérmet szerzett Lőrincz Tamás és Módos Péter ugyanis nem csak a nyári sporteredményével, hanem egész eddigi pályafutásával, sportszerű magatartásával, valamint az olimpia utáni közszereplésével példaképként állítható a mai fiatalok elé.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör legutóbbi rendezvényén pedig – köszönhetően a Corvin Mátyás Gimnáziumnak és a Kertvárosi SE-nek - nagyon sok fiatal volt. Mondhatnánk azt is, hogy a baráti kör rendezvényét korábban még sosem látták ilyen sokan. A nagy érdeklődés a meghívott vendégek népszerűsége mellett annak is köszönhető volt, hogy a kerület legaktívabb civil szervezete az utóbbi időben az iskolák felé is nyitott, és megpróbál minél több diákot az olimpiai eszme terjesztésébe bevonni.

Visszatérve a november 8-i eseményhez kijelenthető, hogy a szervezők a két fiatal birkózónál jobb példaképet nem is találhattak volna. Lőrincz Tamás és Módos Péter a kétórás rendezvény alatt igazolták, hogy nem csak a birkózószőnyegen, hanem az ilyen teltházas eseményeken is kiválóan megállják a helyüket. A sportolók kötetlenül meséltek a pályafutásuk kezdetéről, a kvalifikáció nehézségeiről, a sérüléseikről, illetve az olimpiai élményeikről. Az élménybeszámolójukat nem egyszer humoros anekdotákkal egészítették ki.

A november 8-i közönségtalálkozóra elkísérte őket Takács Ferenc, a válogatott edzője is, akinek a segítségével a birkózás szabályrendszerébe, a magyar sportdiplomácia hátterébe és a hazai utánpótlásképzésbe is bepillanthattak a nézők. Az erzsébetligeti rendezvény rangját növelte, hogy a két újdonsült érmes beszámolóját a helyszínen három olimpiai bajnok sportoló is végighallgatta.

A nézők között helyet foglaló Varga János korábban birkózásban, Novák Dezső labdarúgóként, Gedó György pedig az ökölvívósportban nyert olimpiai aranyérmet. Az ő jelenlétük Lőrincz Tamást és Módos Pétert is arra inspirálta, hogy azzal zárják a beszélgetést, bár nagyon elégedettek a londoni eredményükkel, az aranyérem megszerzéséről még nem mondtak le, s mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy már a 2013-as budapesti világbajnokságon, de legkésőbb a 2016-os riói olimpián az ő nyakukba kerülhessen majd a legfényesebb medál.

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör az idei esztendőben már nem rendez újabb olimpiai estét. A klub tagjai decemberben egy zártkörű rendezvénnyel búcsúztatják az évet. Előtte azonban még két fontos eseményre sor kerül: egyrészt november 28-án a Corvin Mátyás Gimnáziumban megalakul a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör Ifjúsági Tagozata (mely iránt a kerületi iskolákban rendkívül nagy az érdeklődés), illetve a klub tagjai, Borovitz Tamás, Varga Ferenc és Teszák Sándor még ebben a hónapban bemutatják azt az általuk készített könyvet, mely a kerületi kötődésű olimpikonok eddigi legalaposabb és legteljesebb gyűjteménye lesz.

(Forrás: R.T.)