Pénteken világkupa futamon rajtol Miklós Edit

Pénteken világkupa futamon rajtol Miklós Edit

2013. 11. 29.
Megosztás

Miklós Edit már három napja a versenypályával ismerkedik a VK- futam előtt, Beaver Creek-ben.

Az MTK versenyzője a pályáról, a hivatalos edzésekről, és arról mesélt, mely versenyző teljesítményét látja a legjobbnak az idei mezőnyből.

„Három hivatalos edzésnapot terveztek Beaver Creek-ben, melyeken először szabad pályát nézünk, és utána egyetlen egyszer lesízünk. Így másnapig várnunk kell, hogy memorizáljuk a helyes útvonalat, technikát.

A hivatalos edzésnapokat egyébként általában úgy szervezik meg, mint a versenyeket, gondolok itt a ráindításra, tv szünetekre, rajt időpontra… A kapukon nem változtatnak, ugyanazok a kanyarok maradnak a versenyre is.

Ami a pályát illeti nagyon technikás, a középső része meredek, ívből-ívbe kell húzni a kanyarokat. A fenti részen fontos a gyors léc, középen pedig az a lényeg, hogy pontosan meghúzzuk az íveket.

Örülök, hogy az időjárás velünk van, szép időnk lesz a verseny alatt, így a pálya is egyre keményebb, kompaktabb lesz a verseny napjára. Ez azt jelenti, hogy gyorsabb is lesz.

A versenyzők nagy részével már találkoztam Copper Mountainba, ahol a múlt héten készültem én is, de jó volt újra együtt látni ezt a nagy családot… Az idei szezonban Lara Gut nagyon jól áll a léceken, úgy gondolom, jó formában van. Szépen, technikásan sízik!"

Miklós Edit szavait igazolva a harmadik edzésfutamot ismét a svájci Lara Gut nyerte. A lichtensteini Tina Weirather Tina megismételte a második edzésen elért második helyét.

Miklós Edit egyes rajtszámmal indult ezen a napon, s ideje az 54. helyre volt elegendő. Teljesítménye az élen végzett svájcitól 5.99 másodpercre maradt el.

Három sikeres pálya teljesítése után pénteken már világkupa pontokért versengenek a hölgyek.
A Weltauto által támogatott VK-pontszerző sportolónk pénteken lesiklásban hetes rajtszámmal indul a versenyen, szombaton szuper-g-ben vasárnap pedig óriás műlesiklásban versenyez.

Az Eurosport a pénteki versenyt 19 órától egyenes adásban közvetíti.

3. edzés futam eredménye: 1. GUT Lara (svájc) 1:40.76, 2.WEIRATHER Tina (lichtensteini) 1:41.94, 3. STUHEC Ilka (szlovén) 1:42.44,...54.MIKLÓS Edit 1:46.75