Férfi párbajtőrben indul a legtöbb versenyző

Pénzben is megérte a vívó-vb

2013. 09. 27.
Megosztás

Nyereséges volt az augusztus 5. és 12. között rendezett budapesti vívó-világbajnokság.

A költségvetés a sportági szövetség (MVSZ) elnökségének csütörtöki ülésén került napirendre, és amint arról az MVSZ honlapja beszámolt, kiderült: a vb nemcsak sikeres volt, nyereséges is.

A bevételi és a kiadási oldalon egyaránt félmilliárd forintnál nagyobb összeg szerepelt. A tételes elszámolást a Vékássy Bálint vezette szervezőbizottság készítette el, s a végső költségvetést Csampa Zsolt MVSZ-elnök kiegészítéseivel az elnökség elfogadta.

Az MVSZ honlapjának híre szerint a szervezőbizottság „nemhogy az ígért nullszaldót teljesítette, de néhány milliós nyereséggel zárta az egyébként is nagy sikerrel véget ért rendezvényt”.

A tájékoztatás kitér arra, hogy a pontos összeget az áfabefizetés miatt még nem lehetett pontosan meghatározni, az azonban biztos, hogy a két tétel, amelyben a bevételi oldal a tervezettnél lényegesen jobban alakult, a részvételi díj és a jegyértékesítés volt.

Előbbi annak köszönhető, hogy rekordlétszámú versenyző és kísérő érkezett Budapestre, utóbbi pedig az MVSZ megítélése szerint a vívók eredményes szereplése mellett a szervezőbizottság előkészítő munkájának.

A közleményben a bevételi oldalról egy adat szerepel, nevezetesen az, hogy a jegyértékesítésből 28 289 383 forint folyt be.

Ugyancsak konkrét összeg olvasható a helyszínhez köthető elszámolásról. Sokáig kérdéses volt, hogy a Papp László Sportarénában vagy a Syma csarnokban rendezzék meg a versenyt, s mint most kiderült, pénzügyi szempontból is jó választásnak bizonyult az utóbbi helyszín.

A Symának bruttó 50 662 078 forintot kellett átutalni, míg a Papp László Sportaréna ajánlata a vb-re csaknem 122 millió forintról szólt, és a járulékos költségek is magasabbak lettek volna ott - áll a közleményben.

A világbajnokságon a magyarok egy arany- és két bronzérmet nyertek az épek, illetve egy ezüstöt és két bronzot a kerekes székesek versenyében.

(Forrás: MTI)