PLER-Budapest néven indul az új kézilabdacsapat

PLER-Budapest néven indul az új kézilabdacsapat

2013. 06. 21.
Megosztás

A PLER és az FTC férfi kézilabda-szakosztályainak két héttel ezelőtt bejelentett szétválást követően eldőlt, hogy előbbi csapat PLER-Budapest néven szerepel az NB I-ben.

A klub csütörtöki közleménye szerint az első osztálybeli indulás jogát, valamint a Budapest névhasználatot a pestszentlőrinci csapat örökölte.
A csapat edzője Zsiga Gyula (a képen) lesz, akinek egy évvel meghosszabbították a szerződését. Ezen kívül a PLER-Budapest megállapodott a folytatásról Bakos György csapatkapitánnyal, és a következő szezonban is a gárdát erősíti Bak Sándor, Marczinkó Máté, Auth Márton, Jakub Mikita, Rév Mátyás és Zsiga Dénes.

Az FTC és a PLER két szakosztálya 2011-ben egyesült azzal a céllal, hogy együtt nagyobb eséllyel tartsák életben a fővárosi férfi kézilabdasportot, legalábbis az élvonal szintjén.

Az együttműködés előtt, a 2009/10-es idényben a PLER az ötödik, az FTC a kilencedik, míg a 2010/11-es évadban az FTC a harmadik, a PLER pedig a nyolcadik volt. Az első közös szezonban (2011/12) az FTC-PLER - mint egyetlen fővárosi NB I-es gárda - hetedik, legutóbb pedig ötödik lett.

(Forrás: MTI)