Pozitív a szegedi sárkányhajó vb mérlege

Pozitív a szegedi sárkányhajó vb mérlege

2013. 08. 29.
Megosztás

Lassan egy hónappal a hazánkban először megrendezett 11. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság után, a szervezőbizottság kiadta a vb hivatalos mérlegét, vagyis a rendezvény összegzését.

„Levonva a konzekvenciákat, kimondhatjuk, hogy a Szegeden rendezett júliusi sárkányhajó világbajnokság egyike volt az itthoni legsikeresebb sportrendezvényeknek. Bár az először tervezett 30 ország helyett végül 29 indult a vb-n, így is minden idők legnagyobb versenyzői létszámú sárkányhajó világbajnokságát rendezhettük meg. Ez egy olyan eredmény, amire Magyarország igazán büszke lehet”– tudhatjuk meg Járosi Pétertől, a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) általános elnökhelyettesétől.

A több mint 3.000 versenyző között 325 magyar dragonos indult, akik 25 érmet gyűjtöttek be: standard számban (vagyis a 20+2 fős nagy hajókkal) 2 arany, 11 ezüst és 6 bronz, míg a 10+2 fős kis hajó számban 1 arany, 2 ezüst és 2 bronz került a gyűjteménybe. A legsikeresebb külföldi aranyéremszerzők a kanadai, kínai és az ausztrál csapatok voltak. Utánuk jött az összesítésben Németország, Ukrajna, az Egyesült Államok és Magyarország.

A szegedi Huszár Mátyás rakparton rendezett, utcabállal egybekötött megnyitó már az első pillanattól megalapozta a vb különleges hangulatát, amit barátságos viadalok és profi összecsapások követtek. A bajnokság első napján, július 24-én az élő Tiszán folyt a küzdelem, ahol 2.000 méteres távon, összesen 19 futamon feszülhettek egymásnak a sárkányok. Július 25-28. között a Maty-éren folytatódott a viadal, ahol a négy nap alatt 277 futamot indítottak a szervezők. „Volt olyan nap, ahol 5 percenként indultak a futamok, így szinte nem volt a rendezvénynek olyan pillanata, amikor ne izgulhattunk volna valamelyik csapatunkért” – mesélte egy kanadai versenyző.

A felfokozott hangulat a Puerto Rico-i legénységet táncra, míg a német és norvég csapatokat úszásra ösztönözte. Az utóbbi két csapat első helyezését ugyanis emlékezetessé tette a versenyzők örömmámora, aminek köszönhetően mindannyian beborultak a vízbe. A szervezők gyors reakciójának és a legénységek kifogástalan úszástudásának köszönhetően természetesen egytől-egyig sértetlenül kerültek a partra.

További információk: Sárkányhajózás.hu és Hungary2013.dragonboat.hu