Prevc, Stoch és Freund a sírepülő vb-címre pályázik

Prevc, Stoch és Freund a sírepülő vb-címre pályázik

2014. 03. 14.
Megosztás

Pénteken az egyéni verseny első sorozatait rendezik a csehországi Harrachovban zajló sírepülő világbajnokságon.

A korábbi évekhez képest kevés sírepülő versenyt rendeztek az idei évadban a síugró Világkupában.

A csütörtökön a csehországi Harrachovban elkezdődőtt sírepülő világbajnokságon ettől függetlenül még izgalmas versenyek várnak ránk. Főleg azért, mert - a sportágban már-már megszokott módon - szinte lehetetlen biztos esélyekről beszélni. No, meg az Ördög-hegyre épült hatalmas (HS-205) sánc időjárása is sokszor megtréfálta már a mezőnyt, így most sem lenne meglepő, ha a hétvégére jósolt heves szél újfent beleszólna mindkét aranyérem (egyéni + csapat) sorsának eldöntésébe.

Mivel a világban jelenleg csupán öt (működő) sírepülő sánc található, így a kétévenként sorra kerülő vb-t amolyan vetésforgó jelleggel rendezik, a csehekre 1983, 1992 és 2002 után most negyedszer került rá a sor. Méreteiből fakadóan az itteni sánc nem alkalmas olyan távolságok repülésére, ami veszélyeztetné a világcsúcsot (Johan Remen Evensen - 246,5 méter), ám lehet, hogy a rekorder kifejezés mégis sokszor hangzik majd el a kommentátor szájából. Egy korábbi csúcstartó ugyanis ott lesz Harrachovban, a sokak kedvencének számító Björn Einar Romören ugyanis közel két év kihagyás, valamint komoly hátsérülés miatti műtétek után itt tér vissza egy amolyan utolsó verseny erejéig a mezőnybe.

Ettől persze még aligha norvég szótól lesz hangos Harrachov és környéke, sokkal valószínűbb, hogy a múlt vasárnapi oslói viadalhoz hasonlóan most is a lengyelek gondoskodnak majd a hangulatról. Kamil Stoch idei szárnyalása már önmagában is alkalmat ad nekik a bizakodásra, ráadásul a helyszín sincsen távol (alig 5 km-re van a határ) Lengyelországtól, így minden adva lesz az újabb lengyel fiesztához. Igaz, a kétszeres olimpiai bajnok és az összetett pontversenyt nagy eséllyel megnyerő lengyel nem számít a legjobb sírepülőnek a mezőnyben, esélye azonban így is bőven van a győzelemre. Akár egyéniben, akár csapatban. Igaz utóbbihoz a társaknak alaposan fel kellene javulni az utóbbi hetek „északi bódulatából”. A szokásoknak megfelelően az egyéni versenybe most is csak 40 ugró kvalifikál a selejtezőből, a Vk-tól eltérő lebonyolítási rend szerint viszont nem két, hanem négy sorozat után avatunk majd egyéni bajnokot.

Nem lesz itt a hétvégén a Vk-sorozatot az olimpia után befejező Thomas Morgenstern, a betegséggel sújtott Janne Ahonen, két veterán osztrák (Kofler, Loitzl), a sérült Ito Daiki és a német csapat olimpiai címéről „last minute” lemaradó Richard Freitag sem. A jelenlegi formák alapján a Freund-Bardal-Stoch-Prevc négyes határozhat az érmekről. Az amolyan hattyúdalra készülő, a szezon végén visszavonuló Martin Koch, vagy az olimpián elszenvedett szerencsétlen térdsérülésből lábadozó (nem mellesleg címvédő) Robert Kranjec nevét a tisztesség kedvéért említem meg a favoritok között, az oslói selejtezőben bukó Anders Fannemel, vagy a szintén jól repülő honfitársai, Andreas Stjernen vagy Rune Velta azonban tényleg dobogós lehet Harrachovban. Csakúgy, mint a 2008-as világbajnok Gregor Schlierenzauer és a 2010-es vb-győztes Simon Ammann, akiket relatíve gyengébb formájuk ellenére sem szabad leírni.

Érdekesnek ígérkezik a Négysáncverseny győztes Thomas Diethart bemutatkozása ebben a műfajban, aki még sohasem szerepelt korábban sírepülő versenyen, a selejtezőben viszont kifejezetten jól ugrott. A korelnök Kaszai Noriaki sem maradhat le az éremesélyesek listájáról, annál is inkább, mert 1992-ben (!) éppen Harrachovban egyszer már a világ legjobb sírepülője lett. Csontozata miatt Antonin Hajek lehet a csehek nagy reménysége, de rajta kívül honfitársa, a selejtezőt harmadikként záró Roman Koudelka vagy éppen az utóbbi hetekben kiváló formában ugró finn Anssi Koivuranta is odakerülhet még a legjobb hat-nyolc közé.

A világbajnokság csütörtök délutáni selejtezőjében - plusz emellett mindkét edzés sorozatban - a szlovén Peter Prevc ugrotta a legjobbat (214 méter). A szlovén ugyan az utóbbi két versenyen gyengébben szerepelt, de a két állomásból álló sírepülő szakági Vk-t megnyerte ebben az évben, így azért mostani jó szereplése nem teljesen váratlan. Rajta kívül csak Freund (204 méter) és Stoch (2000 méter) tudott még kétszáz méterig jutni a selejtezőben.
A mezőnyben elég nagy szórással ugrott a 40 továbbjutó, de a méter szerinti eredményeik most még úgysem számítanak annyira, hiszen a pénteki első körben mindenki tiszta lappal indul, ráadásul a verseny két napon keresztül zajlik majd, így csak szombaton a korai esti órákban avatunk csak világbajnokot.
A versenyt az Eurosport egyenesben közvetíti.

(Forrás: Vásárhelyi Tamás)