Pulai Bence, a kenus olimpiai bajnok fia a versenyzés és az edzői pálya mezsgyéjén

Pulai Bence, a kenus olimpiai bajnok fia a versenyzés és az edzői pálya mezsgyéjén

2018. 06. 22.
Megosztás


Ha a hétfői államvizsgáján jól szerepel Pulai Bence, a Kőbánya SC válogatott úszója, a jövő héttől már nem besegítőként, hanem diplomás edzőként folytathatja a munkáját a Turi György vezetése alatt álló műhelyben. Továbbra is nevelő apja szárnyai alatt, aki - az öccsével, Vincével együtt - immár több mint másfél évtizede vette az oltalmába. A két Pulai-fiú édesapja nem más, mint a 2000-ben Sydneyben az 500 méteres kenu kettesben olimpiai aranyérmet nyert Pulai Imre.

Az olimpiai részvétel dicsőségéből 2012-ben Londonban Bencének is kijutott, ha nem is érmesként, de pontot érő ötödik helyezettként. Arra pedig különösen büszke lehet, hogy illusztris társaságban versenyezhetett, hiszen a 4x100 méteres vegyesváltót az ötkarikás versenyek döntőjében rajta kívül Cseh László, Gyurta Dániel és Kozma Dominik alkotta.

„Szívem szerint még kacsintgatnék a tokiói olimpiával, de ha tárgyilagosan mérem fel az esélyeimet, be kell látnom, hogy a mérce már túl magasan áll előttem. Az 51.9 másodperces nevezési szintidővel aligha tudnék megbirkózni, másfelől pedig ott van Cseh Laci és Milák Kristóf, akik kétség kívül jobbak nálam. A június végi római nemzetközi bajnokságon, vagy a Settecolli viadallal egybeeső Budapest-bajnokságon még elindulok, és az augusztusi Eb-szereplésről se mondanék le könnyű szívvel, de ez lassan már az úszópályafutásom vége, ami egyben a hivatásszerű edzői munkám kezdetét jelenti” – nyilatkozta a 26 esztendős Pulai Bence az SzPress Hírszolgálatnak.

Nem nőtt olyan „toronymagasra”, mint a 201centiméteres apja, de 90 kilósként és hét cm híján 2 méteresként ő is a hazai úszómezőny egyik langalétájának számított.

„Úgy érzem, hogy Gyurival (Turi Györggyel) jól együttműködve teljesítőképességem felső határáig sikerült eljutnom. Beérem azzal, amit eddig összehoztam, de nagyon bízom abban, hogy edzőként többre viszem, mint versenyzőként. Szerencsémnek mondhatom, hogy már tavaly szeptemberben az úszást és az edzői munkát összekötő mezsgyére léphettem, és a nagy tapasztalatú Buth Zsuzsa nevelőedző oldalán a Kőbánya SC ifjú tehetségeinek felkészítésébe is bekapcsolódhattam. Remek kis úszókkal büszkélkedhetünk, akik mellett ott van testközelben a példakép, Késely Ajna, aki szerintem is a klubunk féltve őrzött kincse. Miszlai Mira néha egy kicsit önfejű, de példásan szorgalmas és minden feladatot tökéletesen próbál végrehajtani. Szabó Dóra később kezdett el úszni, mint a többi 2008-ban született klubtársa, de ő egy született tehetség, aki a lemaradását is gyorsan behozta. Rohács Lucának a mindig pozitív gondolkodásmódját emelném ki, és azt is, hogy a harcosságának köszönhetően már most figyelemre méltó versenyzői erényekkel rendelkezik. Úgy gondolom, hogy sokszor fogunk még róluk hallani” – így jellemezte a kőbányai utánpótlás reménységeit a félig úszó, félig edző Pulai Bence, aki a jövőben szívesen vinne egy kőbányai versenyzői csoportot az öccsével együtt. Amúgy pedig úgy gondolja, hogy a megszokott közeg annyira megfelel neki, hogy egyszer majd az uszodából menne nyugdíjba.

(SzPress Sporthírszolgálat/ Szalay Péter)