Putyin és Cameron a judo versenyen

Putyin és Cameron a judo versenyen

2012. 08. 03.
Megosztás

David Cameron brit kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök is megtekintette csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornájának helyosztóit a ExCel központban.

Putyin érkezésére számítani lehetett, hiszen maga is dzsúdózik, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke, aki rendszeresen megtekinti a sportág világversenyeit. Ott volt a 2010-es bécsi Eb-n is, amikor Joó Abigél aranyérmet nyert.
A 78 kg-os magyar versenyzőnek ezúttal nem hozott szerencsét Putyin, mivel sérülten kikapott a bronzmérkőzésen.

A két politikus látogatása előtt hirtelen megduplázódott a biztonsági személyzet minden be- és kijáratnál, illetve a tribünök előtt öltönyös testőrök jelentek meg, ettől eltekintve a szervezők igyekeztek diszkréten megoldani érkezésüket.

A 100 kg-os férfiak küzdelmeiben Putyin Tagir Hajbulajevnek, Cameron pedig a 78 kg-os nőknél Gemma Gibbonsnak szurkolhatott. Előbbi örülhetett jobban, Hajbulajev ipponnal nyert a döntőben, s boldogan kiintett az ingujjra vetkőzve tapsoló Putyinnak.
Gibbons a fináléban attól az amerikai Kayla Harrisontól kapott ki, aki ellen Joó Abigél nyerésre állt, amikor megsérült a negyeddöntőben.

(Forrás: MTI)