Rákosmentén közdöttek a világ legerősebb emberei

Rákosmentén közdöttek a világ legerősebb emberei

2013. 09. 01.
Megosztás

Több mint 1000 lelkes néző előtt zajlott Rákosmentén az erősemberek Champions League versenye, melyen 12 ország képviseletében 13 Hercules viaskodott egymással, köztük négy magyarral – igaz, három ország képviseletében.

A 16 helyszínből álló nemzetközi versenysorozat négy év után tért vissza Magyarországra.
Az esemény kezdetén Riz Levente a XVII. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő és dr. Leyler Richard, a MOB alenöke mondott megnynitó beszédet.
„Rákosmentén, Budapest XVII. kerületében úgy nagyjából ezer éves történelmünk alatt még soha nem volt világverseny, ez az első alkalom – közölte Riz Levente polgármester. – Az erős emberek bajnokok ligája egy igazi világversenyt hozott ide a XVII. kerületbe. Mi vagyunk a legnagyobb kerület, sportos kerület nagyon. Sok-sok olyan sportberuházás volt az elmúlt években, aminek egy volt a célja, hogy minél inkább a sportot, a szabadidő hasznos eltöltését népszerűsítsük, és ez a verseny is ehhez tartozik” – tette hozzá a kerületvezető.

„Hat versenyszámot szerveztünk itt Budapesten. Az első egy 5 tonnás limuzin húzása ülve. Aztán magyar mezőgazdasági terményeket, sütőtököt fogunk fej fölé nyomni, ez egy viking nyomás egy szerkezet segítségével. De lesz előretartás, sziklapakolás, és a kedvencem: a lengősúly cipelés” – mondta az erőpróbát megelőzően Nagy Ákos versenyző.

A 16 állomásból álló éves sorozat 10. összecsapására eljött az összetettben élen álló, így a sárga trikóban versenyző lengyel Krzysztof Radzikowski és első számú kihívója, a Szerbiát képviselő, de kettős állampolgársággal rendelkező Katona Ervin (a képen) is.
A szabadkai versenyző két évvel ezelőtt a sorozat világelsője lett és szombaton arra készült Budapesten, hogy 11 pontos hátrányát eltüntetve átveszi az első helyet.
Kettejük párviadala igazi csemege volt a sportág barátai, de az egyszerű szimpatizánsok számára is.

Katona azzal nyitott, hogy az első számban az öt tonnás limuzint 19.17 mp alatt húzta el ülve, kézkötél segitségével és ennél jobb ideje senkinek sem volt. Nem sokatt késett a lengyel válasza, a170 kg-os viking nyomás elnevezésű számot ő nyerte, 16 nyomással. A mezőny tagjainak képességeire jellemző, hogy a harmadik számot, a 400 kg-os lengősúly cipelést az észt Maelis Peil, a negyediket, a 30 kg előretartást időre a norvég Solvang /47.94 mp/, az ötödiket, a 360 kg-os autófelhúzást a dunaszerdahelyi, szlovák színekben versenyző Puzsér Péter nyerte /18 felhúzás/. Tehát öt szám, öt győztes!
A záró számban, a 120, 135, 150 és 160 kg-os sziklapakolásban Katona mndenkit leiskolázott, 12, 91 másodperc alatt pakolta fel az állványra a köveket és ezzel nem csak a számot, de a SCL budapesti versenyét is megnyerte. A sárga trikót és ezzel a sorozatbeli elsőséget végül nem tudta átvenni lengyel ellenfelétől, de az összesítésben 4 pontra megközelítette 119 pontjával..

'Tíz éve nem versenyeztem Magyarországon. El sem tudom mondani azt a boldogságot, amit érzek, hogy magyar földön győzelemmel térhettem vissza.' - mondta a győztes.

Nagy Ákosnak végül nem sikerült befutnia a legjobb hatba, onnan a szlovákiai erősember Puzsér Péter szorította ki.

"Szerettem volna az első hatban zárni ezt a nagyon erős viadalt, nem sikerült, de mindenért kárpótolt Katona Ervin barátom hatalmas sikere. Kívánom neki, hogy a mai elsőség adta lendülettel meg se álljon a sorozatot majd az év végén lezáró végső elsőségig."

A sorozat következő állomása Szlovákia lesz, szeptember 7-én.

VÉGEREDMÉNY
1. Katona Ervin, Szerbia 67.5 pont, 2. Krzysztof Radzikowski, Lengyelország 57,5 pont, 3. Maelis Peil, Észtország 52 pont,...7. Nagy Ákos 40,5 pont,....12. Hajnal Tamás 27 pont,

(Forrás: Dobor Dezsö , MTI Fotó : Váradi Eszter, MTI)