Rangos elismerést kapott Sinkó Andrea MOB-tag

Rangos elismerést kapott Sinkó Andrea MOB-tag

2017. 03. 10.
Megosztás


A kiemelkedő munkát végzett utánpótlásedzők és tehetséggondozó tanárok közül idén is tízen vehették át a Mol Mester-M díjat. A nagyvállalat Új Európa Alapítványa a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségén már tizenegyedszer jutalmazta azokat a sportszakembereket és pedagógusokat, akik áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében azt mondta, hogy nincs jobb befektetés, mint a fiatalokkal való törődés. „A kiemelkedő pedagógus, edző arról ismerszik meg, hogy olyan célok kitűzésére motiválja tanítványait, amelyek eléréséhez a tehetség már bennük rejlik. Ők azok az elkötelezett tehetséggondozók, akik képesek meglátni a speciális képességeket, fejleszteni a kreativitást, tudnak motiválni, s mindeközben olyan értéket közvetítenek, amelyeket tanítványaik az élet minden területén kamatoztathatnak” – fogalmazott.

Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a cég az elmúlt tíz év alatt csaknem százezer fiatal tanulását és sportolását segítette több mint egymilliárd forint értékben.

A sportszakemberek közül Sinkó Andrea, MOB-tag, a budapesti ritmikus gimnasztika- és aerobikedző, Kegye Tibor csepeli úszó- és triatlonedző, valamint Zámbó Tibor mezőszilasi kézilabdaedző részesült elismerésben. A díjakat Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a NOB és a MOB elnökségének tagja adta át.

Szilágyi Áron arról beszélt, hogy több mint tíz éve, tizenhat évesen lett az Új Európa Alapítvány támogatottja, ami fiatal sportolóként óriási segítséget és megnyugtató hátteret jelentett számára, ezért idén büszkén vállalta el az alapítvány nagyköveti felkérését.

A Mol Új Európa Alapítvány szakmai elismerésére korábbi tanítványaik jelölhetik az edzőket és tanárokat. A beérkezett több mint 700 jelölés közül az alapítvány kuratóriuma választotta ki azt a hét szaktanárt és három edzőt, aki átvehette az egymillió forintos tiszteletdíjjal járó Mester-M Díjat.

(MTI, fotó: Sebestyén Júlia Facebook)