ReGeneráció - Kormányzati Karrier Expo olimpiai bajnokokkal

ReGeneráció - Kormányzati Karrier Expo olimpiai bajnokokkal

2012. 10. 25.
Megosztás

2012. október 27-én, szombaton 11.00 órától Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára, Kozák Danuta (kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok kajakozó) és Storcz Botond (a Magyar Kajak-Kenu Válogatott szövetségi kapitánya és háromszoros olimpiai bajnok kajakozó) is kilátogat a ReGeneráció - Kormányzati Karrier Expo-n az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának standjához.

Az immár hagyománnyá vált rendezvényt harmadszor rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az expó célja a közszolgálati, a kormányzati, a közigazgatási munka és karrierlehetőségek bemutatása a fiatalok számára. Az eseményen a pódiumbeszélgetések mellett idén is bemutatkoznak a minisztériumok és háttérintézményeik. A karrier expo jó alkalom arra, hogy a pályakezdő, illetve pályaválasztás előtt álló fiatalok személyesen tegyék fel az őket foglalkoztató kérdéseiket a közigazgatásban dolgozóknak, vagy akár a jelenlévő állami vezetőknek is.
Az eseményen az érdeklődők az olimpiai bajnokok Kammerer Zoltánnal és Dombi Rudolffal is találkozhatnak.

A rendezvény kezdetének időpontja: 2012. október 27. (szombat) 10.00 órától

A rendezvény helyszíne: Millenáris Park, D csarnok. Budapest, 1024 Budapest Kis Rókus utca 16-20.

Közönségtalálkozók időpontja :

12.00 – 13.00 óra között közönségtalálkozó Kozák Danutával (kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok kajakozóval) és Storcz Botonddal (a Magyar Kajak-Kenu Válogatott szövetségi kapitányával, háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval)

15.00-15.45 óra között a "Tehetséges fiatalok, fiatal tehetségek" program részként közönségtalálkozó Kammerer Zoltánnal (háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozóval) és Dombi Rudolffal (olimpiai bajnokkal - London 2012, kajak kettesek 1000 méteres versenye)

(Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság)