Rekordméretű sportolói fórumra készül Lausanne

Rekordméretű sportolói fórumra készül Lausanne

2019. 04. 05.
Megosztás


A 2017-es sikeres találkozót követően idén több, mint 300 résztvevő képviselteti magát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának összejövetelén.

A nemzeti olimpiai bizottságok, a nemzetközi sportszövetségek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, az olimpiai szervezőbizottságok és a kontinentális sportszövetségek sportolói bizottságai mind meghívást kaptak az eseményre, csakúgy, mint az Olimpikonok Világszövetsége (WOA). A fórumnak ennyi résztvevője ezidáig még sosem volt.

A rendezvényen a vendégek egy nyílt diskurzus keretében kérdéseket tehetnek fel a NOB Sportolói Bizottságának, illetve a NOB elnökének, Thomas Bachnak. A különböző témák részleteit plenáris üléseken és kerekasztal beszélgetéseken vitathatják meg. Az olimpikonok workshopokon is részt vesznek majd, valamint olyan kurzusokon, melyek célja azon szükséges eszközök átadása, melyek segítségével életük bármely szakaszában hatékony nagykövetei lehetnek az olimpiai mozgalomnak.

A NOB 2017-ben indított stratégiai projektje (IOC Athletes’ Commission Strategy) is diszkusszió tárgyát képzi majd, csakúgy, mint a 2018-ban kiadott Sportolók jogai és felelősségei című dokumentum (Athletes’ Declaration of Rights and Responsibilities). Szintén fontos témakör lesz majd a NOB sportolói támogatása, a doppingellenes harc, valamint a versenyzők biztonsága és mentális egészsége.

„A sportolói világ komplex, és minden területen különböző igényekkel és problémákkal néz szembe. A 9. Nemzetközi Sportolók Fóruma lehetőséget ad majd arra, hogy meghallgassuk egymást, konstruktív vitát folytassunk a kritikus témákról, és közösen tanuljunk a tapasztalatainkból. A sportolók szava felbecsülhetetlen, és a NOB sportolói bizottságának, valamint az összes többi résztvevőnek köszönhetően még az eddigieknél is sokszínűbb és sikeresebb véleménycserét biztosíthatunk” – mondta Kirsty Coventry, zimbabwei olimpiai bajnok úszó, a NOB sportolói bizottságának jelenlegi elnöke.

Az esemény kiváló alkalom lesz arra, hogy a meghívottak hatékonyabban segíthessék olimpiai bizottságaikat, illetve tudatosabbá váljanak a sportban betöltött befolyásos szerepüket tekintve.

A Nemzetközi Sportolók Fórumát április 13. és 15. között rendezik meg Lausanne-ban. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Sinkó Andrea, a MOB Sportolói Bizottságának elnöke és Tóth Tamás olimpikon triatlonista, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) Sportolói Bizottságának vezetője képviseli.

(Forrás: olympic.org-MOB)