Remek formában a legjobbak

Remek formában a legjobbak

2013. 12. 15.
Megosztás

Hétfőtől csütörtökig a tatai edzőtáborban vendégeskedett a magyar kajak-kenu válogatott, hiszen a csapat a hagyományos téli felmérőjén vett részt. A programban volt futás, kondi és úszás is, a pár nap alatt születtek meglepő és kevésbé meglepő eredmények.

A hölgyeknél a dunakeszis Lucz Dóra, a férfiaknál a győriek kenusa, Nagy Péter is duplázni tudott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség négy napos téli felmérőjén a tatai edzőtáborban. Lucz Dóra úszásban és a 6x400 méteres futásban bizonyult a legjobbnak, a Cooper-teszten a győri Takács Tamara érte el a legjobb produkciót, míg kondiban, vagyis fekve nyomásban és mellhez húzásban toronymagasan Douchev-Janics Natasa emelkedett ki a mezőnyből. A női felmérőnek érdekes „párharca” lett, két olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta és Szabó Gabriella szinte azonos eredményeket ért el. Kozák a Cooper-futásban ugyan 33 métert „vert” Szabóra, és az erőfelmérőn is minimálisan jobbak lettek a mutatója, a 100, 50, majd újabb 50 méteres úszásban tizedmásodpercre azonos eredményt értek el, míg a 6x400 méteres futásban mindössze egy tizeddel Szabó ért el jobb eredményt.

A 200 méteres férfimezőnyben a győri Nagy Péter duplázott, a futószámokat (Cooper és 6x300 m) is ő nyerte meg, míg kondiban Szomolányi Máté, úszásban Tótka Sándor érte el a legjobb eredményt. Az 1000 métereseknél futásban a kenusok brillíroztak, a Cooper-tesztet Bodonyi András nyerte meg Devecseri Ádám és Mike Róbert előtt, míg a 6x1200 méteren Bodonyi Andrással holtversenyben utóbbi lett a győztes. Az erőfelmérőn Fábiánné Rozsnyói Katalin fiai vitték a prímet, a súlyokkal Kucsera Gábor dolgozott a legjobban, úszásban pedig a váci Noé-testvérek közül Zsombor és Bálint volt a leggyorsabb.

„Sok érdekes eredményt hozott ez a pár nap, képet kaptunk arról, hogy ki, hol tart a téli felkészülésben. Bár igazából nem egy stresszes versenyt kínáltunk a versenyzőknek, sokkal inkább arra törekedtünk, hogy egy jó hangulatú, oldott összetartó tábort hozzunk össze” – mondta Storcz Botond a felnőtt válogatott vezetőedzője, aki kiemelte: örömteli, hogy közel 100 versenyző jött el és mérte fel tudását a tatai edzőközpontban.

Eredmények: Női Férfi 1000m Férfi 200m

(Forrás: kajakkenusport.hu)