Remek játék, sima szegedi győzelem Füreden

Remek játék, sima szegedi győzelem Füreden

2013. 03. 06.
Megosztás

A kezdés előtt hatalmas Balatonfüred-zászlót feszítettek ki a hazai szurkolók, ám ekkor még nem sejtették, hogy nagyjából ennyi öröm jut nekik az első harminc percben.

A Pick kiválóan kezdett, Frantisek Sulc és Alen Blazevic góljaival hét perc után 5-1-re vezetett, majd a 14. percben már 10-3 állt az eredményjelzőn. A szlovák átlövő mellett jól játszott Balogh Zsolt is, aki az első játékrészben öt találatig jutott, de Larholm is magabiztosan értékesítette a büntetőket, Mikler pedig jól védett. A második félidőt 18-12-es vezetéssel kezdhette meg a Szeged.

Nem változott a játék képe a folytatásban sem, akik lehetőséget kaptak Skaliczki Lászlótól, igyekeztek is élni vele. A hazaiaknál egyedül Zdolik Bence volt az, aki tartani tudta a szegediek BL-tempóját, ám hiába jutott tíz gólig a meccsen, a különbség folyamatosan nőtt. Jonas Larholm remekül lőtte a heteseket, hatból hatot használt ki, és mivel két akciógólt is szerzett, egy szép jubileumig jutott el: a hetedik találata egyben a szezonban dobott századik, hazai porondon elért Pick-gólja volt (90 bajnoki és 11 kupatalálatnál tart).

A hajrában már mindenki lehetőséget kapott, egy pillanatig sem kellett izgulni azért, hogy elhozza-e a két pontot a Pick Balatonfüredről. A Szeged az alapszakaszt vasárnap 13.10-től zárja: az utolsó, 22. fordulóban a Tatabánya lesz Vadkertiék ellenfele az újszegedi sportcsarnokban.

Skaliczki László: - Jól kezdtünk, hamar magabiztos előnyhöz jutottunk, amely miatt nyugodtan játszhattunk. A második félidőben rátettünk még egy lapáttal - ezen a délutánon jogosan nyertünk ekkora különbséggel.

Férfi kézilabda NB I, 18. forduló (halasztott mérkőzés).
Balatonfüred-Pick Szeged 23-36 (12-18), Balatonfüred, 800 néző. Vezette: Baranyi, Szloska
Balatonfüred: Szathmári - Lelkes 2, Grigorjev 4/1, Rio, Kovács Gy. 2, ZDOLIK 10/4, Pásztor 1. Csere: Szabó T. (kapus), Kis Á., Sandrk, Kemény 1, Szöllősi B. 2/1, Nagy D., Faluvégi 1.
Pick Szeged: MIKLER - Prodanovics 1, Zubai, Czina 1, BLAZEVIC 3, Pribanic 3, Vadkerti 3. Csere: Tatai (kapus), SULC 5, BALOGH ZS. 7, LARHOLM 8/6, Ancsin 2, Kekezovics 2, Nagy N., Buday 1. Hétméteres: 7/6, ill. 6/6. Kiállítás: 4, ill. 4 perc.

A tabella: 1. MKB Veszprém KC 19 18 - 1 706-449 36 pont, 2. Pick Szeged 19 17 1 1 645-469 35, 3. Csurgói KK 20 15 - 5 528-516 30, 4. Grundfos Tatabánya KC 19 10 2 7 501-497 22, 5. FTC-PLER Budapest 19 8 2 9 501-512 18, 6. B.Braun Gyöngyös 19 6 4 9 473-512 16, 7. Balatonfüredi KSE 19 6 1 12 466-524 13, 8. Váci KSE 19 6 - 13 481-562 12, 9. Ceglédi KKSE 19 5 - 14 500-594 10, 10. Orosháza Linamar 19 4 1 14 504-558 9, 11. Pécsi VSE 19 4 1 14 492-604 9

(Forrás: pickhandball.hu)