Remek kezdés: mindhárom asztaliteniszezőnk továbbjutott

Remek kezdés: mindhárom asztaliteniszezőnk továbbjutott

2016. 08. 06.
Megosztás

Lovas Petra, Póta Georgina és Pattantyús Ádám is nyert az asztaliteniszezők első fordulójában, így mindhárman bejutottak a következő fordulóba.

A világranglistán 84. Pattantyús Ádám 36 perc alatt, öt játszmában múlta felül esélytelenebbnek tartott kazah ellenfelét, Kirill Gerasszimenkót (171.). A londoni olimpián első körben búcsúzott Pattantyús a második fordulóban már jóval erősebb riválissal találkozik, ugyanis a kínaiból katarivá lett Li Ping (28.) áll majd az asztal másik oldalán a közép-európai idő szerint vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésen.
Férfi egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért): Pattantyús Ádám-Kirill Gerasszimenko (kazah) 4-1 (9, 9, -7, 7, 9)

A legfrissebb világranglistán 90. helyen álló Lovas Petra a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 211. egyiptomi Nadeen El-Dawlaltyval csapott össze, s igazolta a papírformát. A meccs 25 percig tartott. Lovas Petra a legjobb 48 között az észak-koreai Ri Mjong Szunnal (37.) találkozik. Mérkőzésüket vasárnap, magyar idő szerint 18.30 órától rendezik.
Női egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért): Lovas Petra - Nadeen El-Dawlalty (egyiptomi) 4-0 (6, 9, 7, 7)

Póta Georgina magyar idő szerint 2.15-kor (Rióban szombat 21.15) állt asztalhoz a kanadai színekben versenyző Mo Zhang ellen. A 35 percig tartó mérkőzésen Póta egy könnyen behúzott szettel kezdett, ám ázsiai származású ellenfele ezt követően egyből egyenlíteni tudott. A későbbiekben viszont ismét a magyar lány irányított, két játszmát is 5-re megnyerve végül 4-1-re megnyerte a találkozót és továbbjutott a következő fordulóba, ahol a 13. kiemelt hongkongi, Kem Hoj Du vár rá. A mérkőzésre helyi idő szerint 18 órakor kerül sor vasárnap.
Női egyes, 2. forduló: Póta-Mo Zhang (kanadai).

(MOB-MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor)