Rendhagyó magyar rövidpályás bajnokság hangol a világkupára és az olimpiára

Rendhagyó magyar rövidpályás bajnokság hangol a világkupára és az olimpiára

2017. 08. 21.
Megosztás


A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség rövidpályás gyorskorcsolya nyílt felnőtt országos bajnokságot és olimpiai tesztversenyt rendez 2017. augusztus 23. és szeptember 4. között 12 női és 18 férfi korcsolyázó részvételével.

A mezőnyből a válogatott kerettagok közül egyedül Knoch Viktor hiányzik. A válogatott rangidőse, aki a negyedik olimpiájára készül, bokaszalag sérülés miatt maradt távol a versenytől. A felépülésétől függ, hogy mikor tud bekapcsolódni a bajnokság valamelyik szakaszában a küzdelmekbe.

Az esemény különlegessége, hogy olimpiai tesztverseny is egyben. Nem válogató, az olimpiai keret számára szeretnék beállítani a szakemberek az optimális felkészülési edzéstervet. A megmérettetés öt napon keresztül történik, de nem egymást követően, hanem augusztus 23-án, 26-án, 30-án, szeptember 2-án és 4-én. Éppen olyan ritmusban és annyi szünettel, ahogy ez majd a téli olimpián is lesz. A versenyek minden esetben este 18 órakor kezdődnek.

Az ob programja:

2017. augusztus 23., szerda
1500 m végig és 500 m selejtező
Edzés, bemelegítés: 16:00 - 17:45
Verseny: 18:00 – 20:00

2017. augusztus 26., szombat
500 m elődöntők, döntők és 1000 m selejtezők
Bemelegítés: 17:00 - 17:45
Verseny: 18:00 – 20:00

2017. augusztus 30., szerda
500(2) m selejtezők és női-férfi 3000 m váltók
Bemelegítés: 17:00 - 17:45
Verseny: 18:00 – 20:00

2017. szeptember 02., szombat
500(2) elődöntők, döntők és 1000 m elődöntők, döntők
Bemelegítés: 17:00 - 17:45
Verseny: 18:00 – 20:00

2017. szeptember 04., hétfő
Női és Férfi Super Final 1500m, Női 3000 váltó, Férfi 5000 m váltó
Bemelegítés: 17:00 - 17:45
Verseny: 18:00 – 20:00
Eredményhirdetés: 20:15

Az eredményeket folyamatosan frissülve itt megtekinthetik.

(MOB-MOKSZ, fotó:Róth Tamás)