Repül a diszkosz, ki tudja hol áll meg… – Kontsek Jolán 80 éves

Repül a diszkosz, ki tudja hol áll meg… – Kontsek Jolán 80 éves

2019. 08. 29.
Megosztás

Volt az év női sportolója és az Európa-válogatott tagja. Két álomhatárt is túldobott, két olimpián is járt. Mexikóban ő szerezte a magyar női diszkoszvetés mindmáig egyetlen érmét. Kontsek Jolán 80 éves, őt köszöntjük.

Kontsek Jolán 1939. augusztus 29-én született Budapesten. Kezdetben úszott, és csak 13 évesen tért át az atlétikára, szakágát pedig egy véletlennek köszönhette. Középiskolás korában a fiúk dobálgatásából a pálya mellé eső diszkoszt hajította vissza, mikor is felfigyelt rá Szabó Zoltán testnevelő, aki a dobószámok felé terelte. 1955-ben került az Újpesti Dózsa kötelékébe, ahol olyan edzői voltak, mint Simonyi Gábor és Harmati Sándor. Hamar megszerette a sportágat olyannyira, hogy az apai szigorral is szembement: „Evangélikus családban nőttem fel, s apám megkövetelte, hogy vasárnap délelőtt a Deák téri templomba menjek istentiszteletre. Igen ám, de ekkor edzés is volt Újpesten. Ezért korán elmentem a templomba, megnéztem az aznapi evangéliumot. A villamoson ezt elolvastam a Bibliában. Így, ha apám délután rákérdezett, el tudtam mondani, miről beszélt a lelkész.” Egyszer bukott csak le, de akkorra már szülei is belátták, a lányuk sportolónak született.

A magyar bajnokságot először 1960-ban nyerte meg, majd ezt még tízszer megismételte. A diszkosz mellett a gerelyhajítást és a súlylökést is űzte, utóbbiban szintén sikerült országos bajnoknak lennie 1960-ban és ’61-ben is. A tokiói olimpián két számban indult, diszkoszvetésben hatodik lett. 1965-ben megnyerte a budapesti Universiadét, mellyel kiérdemelte az Év sportolónője-díjat, két évvel később pedig bekerült az Európa-válogatottba is. Az 1968-as, mexikói olimpián az esélyesek között emlegették, és ki tudja, ha nincsen a verseny alatt olyan esőzés, hogy azt háromszor is félbeszakítják, talán fényesebb lett volna az az érem… De akkori harmadik helyével máig ő az egyetlen, aki magyar nőként felállhatott a dobogóra ebben a számban. Az élsporttól 1975-ben vonult vissza.

A TF-en 1967-ben szerzett testnevelőtanári, majd 1974-ben szakedzői diplomát. Előbbit 1970-től az újpesti Megyeri út 20. szám alatti általános iskolában, utóbbit 1975-től egykori klubjában kamatoztatta. 1996-ban vonult nyugdíjba.

Lánya az atlétika pálya helyett a röplabdát választotta, de unokái is tovább viszik a sport szeretetét, Laura lovagolt, Ádám pedig a vízilabdában találta meg számításait. Az ő sportágaikon kívül természetesen a sportok királynőéről, az atlétikáról sem vette még le tekintetét, reméljük jövőre, 56 év után, saját élményeit is felidézve fog szurkolni Márton Anitáéknak a tokiói olimpián!

Az Isten éltesse sokáig Kontsek Jolánt!

(Forrás: MOB-összeállítás; fotó: MTI)