Repülővel csempészték haza, mégis elmaradt az esküvője Klinga Lászlónak

Repülővel csempészték haza, mégis elmaradt az esküvője Klinga Lászlónak

2013. 11. 14.
Megosztás

Előadói erényeket csillogatva tartott nagy sikerű élménybeszámolót Klinga László olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, aki a Hídverő Olimpiai Baráti Kör meghívására látogatott a szlovákiai Karvára.

Pedig az egykori szabadfogású specialistának egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen a korábbi években olyan kiemelkedő sportemberek látogattak a Párkány közeli településre, mint többek között Balczó András, háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, dr. Magyar Zoltán két olimpián győztes tornász, vagy az ugyancsak két, ötkarikás első helyet magáénak tudó pentatlonista, Németh Ferenc.

Bár Klinga László tarsolyában tényleg rengeteg, érdekes mondanivalóval érkezett, kiemelt helyen szólt az edzők szerepéről általában és konkrétan megnevezve azt a testnevelő tanárt – Patyi Györgyöt -, akinek különösen sokat köszönhet. Az 1936-os, berlini olimpia birkózó bajnokáról, Kárpáti Károlyról is hangsúlyozottan szólt, majd a közelmúltban eltávozott Gurics György, Polyák Imre valamint Varga János nevét sorolta, mint akiknek ugyancsak hálás a törődésükért.

A sportágától immár teljesen elszakadt nyugdíjas ezt követően személyes élményeit és tapasztalatait igyekezett megosztani szép számú hallgatóságával. Elmondta például azt is, miként csúszott néhány hetet az esküvője a szovjet-kínai határvita eldurvulása miatt. A Koreai NDK fővárosából, Phenjanból ugyanis csak többhetes késéssel tudott hazajönni úgy, hogy Moszkvából, útlevél nélkül, formálisan hazacsempészték egy MALÉV gép fedélzetén.

Az történelmi tény, hogy Klinga ötéves, szabadfogású kapitánysága idején a magyar válogatott soha nem volt eredményességgel szerepelt a világversenyeken: ez idő alatt tizenöt érmet hoztak haza felnőtt birkózóink. Edzősködése több, haza állomását követően 1990-ben svéd meghívásnak eleget téve hat és fél évet töltött orvos feleségével és két kislányával Stockholmban, hogy azután villámgyors döntéssel, szinte egyik napról a másikra hazatérjenek.

Azóta több helyen edzősködött: legszívesebben az óvodások mellett eltöltött közel öt esztendőre emlékezik vissza. Minden ilyen vagy hasonló, nagy tudású szakembert mellőzni egyenesen konkrét hiba.

(Jocha Károly)