Rg-vb: fehérorosz bravúrarany

Rg-vb: fehérorosz bravúrarany

2013. 09. 01.
Megosztás

Szinte semmi sem alakul úgy a kijevi ritmikus gimnasztika-világbajnokságon, ahogy a sportág vezető hatalmának számító oroszok szeretnék.

Az első versenynapon három vb és hat év után vittek el előlük egy egyéni aranyat, pénteken ugyan az őstehetség Jana Kudrjavceva hozta nekik az összetett elsőséget, de másik versenyzőjük összeomlott, szombaton pedig a kéziszercsapatuk bakizott, így Fehéroroszországé lett az aranyérem. A magyar kéziszercsapat a 24. helyen zárt összetettben.

A fehérorosz csapat két rendkívül erős és közel teljesen hibátlanul végrehajtott gyakorlattal rukkolt elő, így nem is lehetett kétséges az elsőség, miután a világ legerősebb kéziszercsapatának számító orosz egység rontott tíz buzogánnyal, és ezzel ki is szállt az aranyversenyből. A vb előtti szentpétervári összeomlást feledtető olaszok három összetett világbajnoki cím után kénytelenek voltak átadni helyüket a dobogó legfelső fokán, de az olimpia után átalakított csapatuktól ez is kiváló eredmény. Az oroszok végül a harmadik helyre jöttek be, nem sokkal megelőzve a spanyolokat.

A nemzetközi szinten még tapasztalatlannak számító Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra, Tóth Sarolta összeállítású magyar kéziszercsapat mindkét gyakorlatába ejtés csúszott, így a mieink a 24. helyen zárták a világbajnokságot.

A nap vesztese az oroszok mellett az éremesélyét egy csúnya rontással lenullázó bolgár és a hatalmasat hibázó (az elejtett labda a bejárónál messze gurult a szőnyegről, másodpercekig „keresgéltek”) házigazda ukrán csapat. Tovább folytatódik a vb-n a jó távol-keleti szereplés, mind a japán, mind a kínai csapat bejutott a két szerenkénti döntőbe. A vasárnapi fináléban a német csapat tagjaként érintett az egykori magyar válogatott Hauser Judith is.

Fehéroroszország 1998 után, tizenöt éves szünetet követően nyert ismét kéziszercsapat összetett világbajnoki címet; Oroszország sorozatban a negyedik világbajnokságon nem tudta visszaszerezni az aranyérmet. Vasárnap a kéziszercsapatok szerenkénti döntőivel és a gálával ér véget a világbajnokság.

MÉG EGY FEHÉROROSZ SIKER

A szőnyegen kívül is kaptak szerepet a fehéroroszok: a jövőben a Nemzetközi Tornaszövetség sportolói bizottságában a londoni olimpián bronzérmes, már visszavonult Ljubov Csarkasina lesz a ritmikus gimnasztikázók képviselője. Csarkasina az orosz Vera Szesszinát váltja.


32. RITMIKUS GIMNASZTIKA-VILÁGBAJNOKSÁG, KIJEV

Kéziszercsapat, összetett, világbajnok: Fehéroroszország (PISCHELINA Valeriya, DUDZENKOVA Hanna, HANCHAROVA Maryna, KATSIAK Maryia, NARKEVICH Aliaksandra, LUKAVETS Yana) 35.708 (17.783 – 10 buzogány, 17.925 – 3 labda, 2 szalag), 2. Olaszország (SCHIAVI Valeria, PAGNINI Marta, STEFANESCU Andreea, IANNI Chiara, BINI Camilla, PATRIARCA Camilla)34.733 (17.600, 17.133), 3. Oroszország (ILINA Olga, BLIZNYUK Anastasia, DUDKINA Ksenia, MAKSIMOVA Anastasiia, NAZARENKO Anastasia, ROMANCHENKO Elena) 34.225 (16.775, 17.450), 4. Spanyolország 33.949 (17.133, 16.816), 5. Bulgária 32.933 (15.783, 17.150), 6. Kína 32.583 (16.683, 15.900),...24. Magyarország (Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra, Tóth Sarolta) 22.725 (11.075, 11.650)

A szerenkénti döntőbe jutottak:

10 buzogány: Fehéroroszország, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Ukrajna, Kína, Németország, Japán

3 labda, 2 szalag: Fehéroroszország, Oroszország, Bulgária, Olaszország, Spanyolország, Azerbajdzsán, Kína, Japán

(Forrás: NSO)