RG világkupa: Kiss ötödik, Váray hetedik a finálékban

RG világkupa: Kiss ötödik, Váray hetedik a finálékban

2014. 03. 16.
Megosztás

Parádéztak a magyar junior ritmikus gimnasztikázók az MTK Kupa Nemzetközi Junior Verseny fináléiban a debreceni Főnix Csarnokban, Kiss Alexandra legjobb eredménye az ötödik helyezés, míg Váray Miráé a hetedik pozíció lett.

Az MTK-s Kiss Alexandra először karikával mutatkozott be, hibátlan gyakorlata 13.717 pontot és hetedik helyet hozott. Utána egyik kedvenc szere, a labda következett, a közönség üdvrivalgása mellett kiváló bemutatót tartott. Nem véletlen, hogy 14.450 pontot kapott és ezzel a legjobb magyar junior helyezést érte el, ötödikként zárt. Buzogányban hibázott, pedig ezt a szerinte humoros, vicces gyakorlatot nagyon kedveli. 13.200 pontja a kilencedik helyet érte, szalaggal szintén kilencedikként zárt 13.900 ponttal. A másik MTK-s versenyző Váray Mira, ezzel a szerrel remekelt, gyakorlatát 14.150 ponttal jutalmazta a zsűri, így hetedik lett. Karikával 13.567-tel a kilencedik helyen végzett.

Deutsch-Lazsányi Erika, az MTK vezetőedzője:
Dicséretes, hogy három szeren is jók tudtunk lenni, de van még feladatunk, több dolgon is javítanunk kell. Kis Alexandra labda 5. helye mindenesetre kuriózum. Váray Míra bekerült a nagy nevek közé, és ő majd a két év múlva aktuális Európa-bajnokság nagy reménysége. Ne feledkezzünk meg Szakály Borbáláról sem, aki ugyan nem került be a fináléba, de remekül szerepelt a juniorok között.

Kis Alexandra:
Nagyon jól éreztem magam. Labdában 5. lettem, karikában 7., ezért is a labda marad a is kedvencem. A buzogányt is szeretem, de ott most rontottam, ezért ott 9. lettem. Összességében elégedett vagyok, mert nem is számítottam ilyen jó eredményre. Fantasztikus volt ebben a nagy csarnokban versenyezni, a magyar közönség pedig nagyon feldobott, jó volt előttük bemutatni a gyakorlatokat.

Váray Míra:
Szuper volt a mai verseny, jól éreztem magam, örülök, hogy itt lehettem. Szalaggal 7. , karikával 9. lettem. Ez egy jó erőpróba az Európa-bajnokságra. Sokkal jobb egy ilyen versenyen ráhangolódni az EB-re, bár nekem a két év múlva következő bajnokságnak lesz igazi tétje.

Három a magyar igazság

Az együttes kéziszer-csapat és Vass Dóra is jól szerepelt a III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa három fináléjában a debreceni Főnix csarnokban.

Az Óbuda-Kalász RG TC versenyzője harmadikként lépett szőnyegre a szalag döntőjében. A teltházas Főnix csarnokban szép gyakorlatot adott elő, mindössze a végén volt egy kisebb hibája. A bírók 15.867 ponttal értékelték gyakorlatát, ezzel pedig a 8. helyen végzett.

Az együttes kéziszer-csapatok előbb 10 buzogánnyal léptek szőnyegre. A magyar lányok utolsóként mutathatták be gyakorlatukat, amely a selejtezőhöz képest sokkal jobban sikerült. A Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Raub Nóra, Ludányi Laura, Wehovszky Vivien összeállítású együttes ezúttal 15.717 pontot kapott, amellyel a brazilokat megelőzve az ötödik helyen zárt. A Főnix Csarnok közönségének óriási ovációja közepette adták elő a lányok három labda-két szalag gyakorlatukat is. Itt egy-egy apróbb rontás miatt végül 15.017 ponttal szintén az ötödik zártak a magyar fiatalok.

Az eredményhirdetés végén az ukrán bírónőt, Albina Deriugina-t 82. születésnapján köszöntötték, a debreceni Főnix csarnokban.

Vass Dóra:
Most is nagyon izgultam, de már nem annyira mint a selejtezőben. A szalag összességében jól sikerült, de nem volt teljesen tiszta a gyakorlat, ez egy picit bosszant. Az egész világkupát tekintve elégedett vagyok, a 10. hely körüli pozíciót tűztük ki egyéni összetettben, és ez is összejött.

Érfalvy Nóra, Óbuda-Kalász RG TC vezetőedzője, Vass Dóra edzője:
Elégedett vagyok tanítványommal, két fontos dolog volt ezen a világkupán, egyrészt az egyéni összetett helyezés, amit Dorka teljesített, másrészt hogy alanyi jogon kerüljön be, egy szerfináléba. Ez is összejött. Még van mit javítani, holnaptól kezdődik a munka.

Horváth Csinszka, az együttes kéziszer-csapat kapitánya:
Összességében jól éreztük magunkat, igaz volt hogy rontottunk, mert elfáradtunk, de ki tudtuk javítani a pénteki rossz buzogánygyakorlatot. A labda-szalagot sajnálom, mert szombaton jobb volt, mint a fináléban. Nagyon örültünk, hogy magyar közönség előtt léphettünk fel, de van még mit fejlődnünk, és rengeteget kell gyakorolnunk. Arra számítunk, hogy kipihenten a következő versenyen jobbak leszünk.

Deutsch-Lazsányi Erika, az együttes kéziszer-csapat vezetője:
December óta dolgozik az együttes kéziszer-csapattal egy ukrán edzőnő, Nina Yeresko. Úgy vélem, sok új színt hozott a magyar ritmikus gimnasztikába. Ahhoz képest, hogy három hónapja vannak együtt a lányok, nagyon szép eredménynek tekintjük ezeket az ötödik helyeket. Beszéltem a Nemzetközi Torna Szövetség prominens képviselőjével, aki megrősítette, hogy nagyon jó úton haladunk

Alexandra Soldatova, háromszoros orosz aranyérmes:
Először vehettem részt felnőtt Világkupán és éppen ezért nagyon nagy öröm számomra az összetett arany és a mai két első helyezés is. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy összejön ez a győzelem, inkább csak titokban reméltem. Az orosz nemzeti csapat nagyon erős és én megtettem mindent, amit csak tudtam, így sikerült ez az első hely. Az összes kéziszert nagyon szeretem, de leginkább a labda és a szalag áll közel hozzám. Ennek ellenére most buzogánnyal is aranyérmes lehettem. Ez a szer szerintem nagyon nehéz, mert a kettőt össze kell hangolni, ez egyben a különlegessége is. A három nap alatt talán a tegnapi buzogány gyakorlatom volt a legjobb, mert abban mindent sikerült teljesítenem, amit elhatároztunk. Nehézségében és a kivitelezésben is nagyon biztosnak, tisztának érzetem azt a gyakorlatot. Azt gondolom, hogy a jövőm szempontjából nagyon sokat jelent ez a győzelem és az egész magyarországi verseny.

Életműdíjak a gálán

A III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior verseny vasárnapi zárónapja nagyszabású gálával fejeződött be.

A gálán a teltházas Főnix csarnokban bemutatták a zászlók táncát, Vass Dóra, mint a legeredményesebb magyar versenyző pedig Beyonce világslágerére, Jurányi Patrik koreográfiájával lépett fel. Az MTK Ritmikus Gimnasztika szakosztálya show műsort varázsolt az arénába, koreográfusuk Deutsch-Lazsányi Erika, Lauber Zsófia és Gelle Noémi voltak. A külföldiek közül a finnek és az oroszok kápráztatták el a közönséget.

A gálaműsor keretein belül átadták a 2014-es év életműdíjait is a debreceni Főnix csarnokban.

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöksége hagyomány teremtő céllal, idén először adta át az Életműdíjakat, azoknak a versenyzőknek, edzőknek, akik kiemelkedő versenyzői vagy sportemberi tevékenységükkel sokat tettek a sportágért. Az Életműdíj célja ugyanakkor az is, hogy egyre több versenyzőt ösztönözzön arra, hogy elkötelezze magát a ritmikus gimnasztika mellett.

Életműdíjat kaptak:
Patocska Mária – 1973. Rotterdam VB III. helyezettje (karika gyakorlat)

Sinkó Andrea – 1988. Szöul Olimpia VI. helyezettje

Érfalvy Nóra, Szalay Andrea, Fráter Viktória – egyéni olimpikonok

1988. Helsinki EB III. helyezett csapat: Beregi Barbara, Kondor Andrea, Gyenesei Anita, Pásztor Ildikó, Mersich Andrea, Dormány Ágnes, Lukács Ivett

1992. Stuttgart EB III. helyezett csapat: Hermesz Anita, Kőfalvi Andrea, Kőfalvi Anita, Zémann Erika, Sipos Erika, Kálnai Petra, Lastofka Bernadett, Szappanos Orsolya

1993. Bukarest EB III. helyezett csapat: Hermesz Anita, Kőfalvi Anita, Zémann Erika, Lastofka Bernadett, Haller Henrietta, Kálnai Petra, Gyulai Éva

(Forrás: torna szövetség)