Rio 2016: Iskolák lesznek a kézilabdacsarnokból

Rio 2016: Iskolák lesznek a kézilabdacsarnokból

2013. 11. 15.
Megosztás

A riói szervezőbizottság november 14-én közzétette azt a tervezetet, miszerint a most készülő kézilabdacsarnokot, a játékok után elszállítják a jelenlegi tervezett helyéről és négy iskolát fognak felépíteni belőle.

A csarnokból három Barra de Tijuca-i és egy Maracaná-i iskolát fognak felépíteni – melyek egyenként 500 diáknak biztosítanak majd helyet.

A 12 ezer férőhelyes Olympic Park aréna építésének a kezdetét, amely a kézilabda, illetve csörgőlabda mérkőzéseknek ad majd otthont a játékok során, 2014 első felére tervezik. Az épület költsége 121 millió reais (körülbelül 39 millió euró).

„Az a célunk, hogy ne hagyjunk állandó épületeket használaton kívül az olimpia után. Pont ezért a városháza és a sportminisztérium úgy döntött, hogy a kézilabdacsarnok csak átmeneti helyszín lesz" – nyilatkozta Maria Silvia Bastos Marques, a Városi Olimpiai Társaság (VOT) elnöke. "Az állami források hatékony felhasználásának érdekében, a csapat azon dolgozott, hogy minél hasznosabban sikerüljön az épület felhasználása a játékokat követően” - tette hozzá a sportvezető.

A riói delegáció elnöke, Carlos Nuzman nyilatkozatában kiemelte, a kézilabdaaréna átalakítása az egyike annak a sok, kézzelfogható előnynek, amit a rendezés során figyelembe vettek, pont azért, hogy az olimpia után is a közösség hasznára legyen.

A csarnok az eredeti tervek szerint még egy állandó épület lett volna, azonban a város vezetése és a szervező bizottság, mint ahogy más területeken is, a hasznosság és gazdaságosság elvében gondolkozott, ezért döntöttek az átmeneti és később átépíthető épület mellett.

(Insidethegames.biz)