Rio a súlyemelők szerint is gőzerővel készül

Rio a súlyemelők szerint is gőzerővel készül

2015. 12. 16.
Megosztás

Az elmúlt napokban Rióban, a 2016-os Nyári Olimpiai Játékok helyszínén járt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség technikai delegátusaként Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja, aki szakmai feladatai mellett az ökölvívók éppen zajló tesztversenyébe is bepillantást nyert.

"Két feladatom volt a rövid látogatásom során. Az egyik: a verseny lebonyolításáért felelős technológiát kellett jóváhagynom Lencsér Mátyás kollégámmal, utána pedig technikai delegátusi funkciómban a súlyemelőversenyek előkészületeinek aktuális állapotát ellenőriztük. A legnagyobb kihívás most annak a biztosítása, hogy a jelentős költségvetési megszorítás a sportot ne érintse hátrányosan."

"Szerencsénkre épp a látogatásunk ideje alatt zajlott az ökölvívás tesztversenye a súlyemelésnek is otthont adó Riocentro komplexumban, így lehetőségünk volt találkozni az egyetlen magyar résztvevővel, a bronzérmet szerzett Szatmári Petrával és edzőjével, Balzsay Károllyal is. Az ökölvívócsarnok még messze nincs kész, ezen most éjjel-nappal dolgoznak. Ez egész Rióra jellemző, különösen az olimpia központjának számító Barra városrészt nevezném egy nagy építkezésnek" - tájékoztatta a mob.hu-t Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója.

"Rióból Jose Quinones, a Perui Olimpiai Bizottság elnökének meghívására 2 napra ellátogattam Limába, a Dél-Amerikai súlyemelő bajnokságra, ahol találkoztam Ivan Dibos NOB-taggal is. Mint ismeretes, 2017. szeptemberben a NOB Limában fogja eldönteni, hogy a 4 jelentkező város közül - köztük Budapest - ki rendezheti a 2024-es olimpiai játékokat" - tette hozzá a sportdiplomata.

(MOB-IWF)